Isten Veled, Vízkelety Mariann!
️RENDKÍVÜLI KÖZLMÉNY️
Lázár János építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester a mai találkozóján egy teljesen új, átfogó megállapodást kötött a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát.
A megállapodás értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV , a Volán és a HÉV járatain is. A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣. március 1️⃣-től a BKK járatain is elfogadják. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján.
Az eddigi, számos vitára okot adó költségalapú elszámolás helyett a felek abban állapodtak meg, hogy a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt és az ahhoz kapcsolódó menetdíjkiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg.
A miniszter és a főpolgármester egyetértett abban is, hogy az eddig a Fővárosi Önkormányzatot illető évi 1️⃣2️⃣ milliárd forint normatív költségvetési támogatás helyett 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-től a felek egy olyan rendszert alakítanak ki, amely egyaránt szolgálja a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés bevétellel nem fedezett költségeinek megtérülését.
A minisztérium és a főváros lezárja a tavaly év végén megszűnt korábbi agglomerációs megállapodással kapcsolatos elszámolási vitákat is. Az új, átfogó megállapodás eredményeként a Fővárosi Önkormányzat agglomerációs költségtérítés 2️⃣0️⃣2️⃣2️⃣-2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣-as elszámolásként 5️⃣,5️⃣7️⃣ milliárd forintot fizet a MÁV-nak.
A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki úgy, hogy az 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣. március 1️⃣-jén hatályba léphessen.