Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmából vallásturisztikai kiállítást szerveztünk a Szabadság térre. Azokban a napokban több tízezer ember látta Magyarország vallásturisztikai zászlóshajóit és…
Egy nagyon kedves levél érkezett Visnyár András Bence 6️⃣. osztályos tanulótól (aki a Magyarság KicsiNagykövete 2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣-as Pest megyei döntőse) és a Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola 6️⃣. osztályos diákjaitól, hogy segítsek nekik egy Pilis-dunakanyari összefogás létrehozásában ❤️❤️.
Az említett iskola 2️⃣3️⃣ diákja és osztályfőnökük a Mini Magyarország Makettpark - Szarvas, Légy kreatív! pályázatán indult el. A pályaművük a Megyeri-híd (újrahasznosított papírból, fából és zsinegből készült) makettje. A diákok több napon keresztül lelkesen és becsületes munkával szerkesztették, vágták ️, ragasztották, festették és kötözték a hidat. A pályaművüket (az osztály fényképét az elkészített alkotással együtt) december 2️⃣0️⃣-án meg is küldték a pályázat kiírójának. Ezzel az 1️⃣ millió forint értékű osztálykirándulás megnyeréséért kiírt verseny a második szakaszába lépett. Ezen szakaszban a pályázónak a pályamunkájára minél több like-ot kell gyűjtenie a MiniMagyarország Szarvas facebook oldalán az osztályról közzétett fényképen, linken. A verseny nyertese az lesz, aki a legtöbb like-ot kapja a pályaművére.
Segítsük a Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola 6. osztályát egy szavazattal, akik a térségből egyedüliként pályáztak a Mini Magyarország Szarvas pályázatán️
Kérlek Benneteket, hogy egy szavazattal segítsétek a pomázi diákokat, mert a kitűzött céljuk egy varázslatos osztálykirándulás megnyerése️
Fontos, hogy a megadott linken megjelenő képet kell lájkolni, tehát az alábbi linken szavazzatok kérlek: https://www.facebook.com/photo?fbid=338771945581639&set=a.335679315890902
️ A szavazás 2024.01.14-ig tart️
Sok sikert kívánok️ Hajrá, fiatalok️