72 éves korában elhunyt Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes, a Nemzet Művésze ️.

Élete során számos elismerésben részesült: 1986-ban Kodály Zoltán-díjat, 1988-ban a Magyar Rádió nívódíját, 1993-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg. 1996-ban a Magyar Örökség Díjat a népdalénekesek között elsőként kapta az országban. 2010-ben Életfa-díjat, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2016-ban Kossuth-díjat érdemelt ki munkásságával. 2023 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Budai Ilona életének fő célja volt elmélyíteni a tiszteletet az évszázadokon, évezredeken át felhalmozott kultúrkincseink iránt.

Budai Ilonát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

Isten nyugosztalja!

A mai nap fontos mérföldkő térségünknek, elkészült az M3-as és az M35-ös autópálya görbeházi csomópontja.

A beruházásnak köszönhetően, egyrészt autópályán közlekedhetünk Debrecen és Nyíregyháza között…

Több mint száz csomagot adtunk át rászoruló családoknak a körzetünkben. Bízom benne, hogy minden család számára egy kicsit könnyebbé és szebbé tettük az ünnepi készülődést.

“Kíváncsi lennék, hogy mit mondhat el arra, hogy mi történt ott a tárgyalóteremben. Tehát az Európai Tanács vezetői összegyűltek, a Politiconak van egy olyan megfejtése, hogy…”

“Én azt javaslom, hogy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média