A digitalizáció a versenyképesség legnagyobb hajtóereje️ Összesen 3️⃣6️⃣ milliárd forint állami támogatásból, országszerte mintegy 1️⃣4️⃣0️⃣ ezer notebookot osztunk ki a diákoknak

A kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy a digitális eszközöket be kell vonni az oktatásba, valamint aziránt is, hogy a kompetenciák fejlesztését soha nem szabad abbahagyni

A kormány célja, hogy a magyar diákok a legkorszerűbb eszközöket készségszinten tudják használni az életük során, illetve, hogy az 5️⃣-1️⃣2️⃣. évfolyamig minden tanulónak, aki igényli, rendelkezésére bocsássunk egy hordozható számítógépet, amivel digitális készségeit tudja fejleszteni.

Kiemelendő, hogy nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1️⃣4️⃣6️⃣2️⃣ településen 2️⃣5️⃣7️⃣2️⃣ iskolában több mint 3️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ feladatellátási helyen oszt ki a Klebelsberg Központ ilyen eszközöket.

A teljes projekt keretében Pest vármegyében 2️⃣0️⃣ ezer infokommunikációs eszközt biztosítunk. Ennek keretén belül a Barcsay Jenő Általános Iskolában tartott notebookátadáson , a Szentendrei iskola 1️⃣2️⃣3️⃣ laptopja mellett a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola és a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola igazgatója is átvehette intézményük 7️⃣5️⃣, illetve 8️⃣5️⃣ informatikai eszközét ️.

2025. december 31-ig összesen 5️⃣7️⃣9️⃣ ezer oktatási célú, személyes használatba adható hordozható eszköz kiosztása valósul meg

❤️Aki iskolát épít, az a jövőnek épít!
Elkészült a Litéri Református Általános Iskola bővítése!

️👉Négy szaktanterem, osztályterem, egyéni foglalkoztatószoba, irodák és rengeteg kiszolgáló helyiség…

Nekünk egy erős és sikeres Szlovákia az érdekünk, hiszen egy erős és sikeres szomszéd jelenléte mindig emeli a mi értékünket is. Éppen ezért készen állunk arra, hogy minden eddiginél nagyobb sikereket…

❓ 70+1 kérdés a PESTISRÁCOK LETILTÁSA után ❓
❓ 70+1 kérdés a PESTISRÁCOK LETILTÁSA után ❓ #zuckerberg #pestisracok #kerdes #tiltas #közösségimédia #socialmedia
Támogasd a csatorna működését! Link a kommentek között 👇

#facebok #zuckerberg…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média