Minden jó, hogyha a vége jó ❤️🐕❤️

Nemrég szomorú esemény történt Pomázon️Leégett az állatmenhely egy része, de szerencsére minden kutyust időben sikerült kimenteni, viszont az anyagi kár jelentős volt

Örömteli volt látni, hogy mennyien segítették és támogatták ezekben a nehéz pillanatokban is a pomázi menhelyet. Jómagam, Ovádi Péter képviselőtársammal és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal karöltve, 1️⃣ millió forint gyorssegélyt biztosítottunk a nehéz helyze került menhely részére.

Ezúton is köszönjük az adományozóknak, támogatóknak, hogy most is kiálltak a menhely dolgozóiért és lakóiért ❤️. Külön köszönöm a Szeretünk Pomáz Egyesület tagjainak és a szentendrei önkénteseknek, valamint minden segítőnek, hogy egy nap alatt lebontották, eltakarították és elszállították a leégett blokk romjait, valamint a burkolók, járólapozók munkáját, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a CContinest Technologies Zrt. által biztosított új, strapabíró konténerek a helyükre kerülhessenek.

Szívmelengető és jól eső érzés az, hogy bármi is történjen, de a legnehezebb helyzetekben mindig számíthatunk egymásra

Köszönöm Mindnyájatoknak
Közösség vagyunk, vigyázzunk egymásra

👉 Több beruházást is megvalósítottak a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában.

🙏 Azt szeretnénk, hogy a jövőben is minél több hasonló fejlesztés valósulhasson meg a Vajdaságban!

👉 Ehhez…

😮 döbbenetes katasztrófafilm érkezik a mozikba, már idén télen!
️ 3 centi - a kor, amikor megfagyott az élet és megállt a közlekedés! és csak egy ember van, aki nem tesz semmit: Karácsony Gergely!
️ ha…

A kormány a Magyar Vállalkozók Napján köszönetét és elismerését fejezi ki a magyar vállalkozások teljesítménye előtt, hiszen a vállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét.

Arra kérünk mindenkit, hogy szánjon néhány percet a hazájára: töltse ki a nemzeti konzultációs ívet!

Van úgy, nem ritkán, hogy 11 ember kevés a mérkőzés megnyeréséhez. Szükség van…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média