3️⃣0️⃣ éves a Gulag Alapítvány️ „Az, hogy ma itt együtt vagyunk és emlékezünk, mutatja: végső tervük mégsem sikerült”.

7️⃣0️⃣ éve, 1953-ban térhettek haza az első magyar Gulag-rabok, tegnap este pedig azért gyűltünk össze, hogy rájuk emlékezzünk, hogy életben tartsuk örökségüket.

A Gulág Alapítvány fennállásának 30. évfordulója alkalmából köszönthettem Hartmann Klárát, a Gulag túlélőjét. Személyében köszöntöttem az elhurcoltakat, a jogfosztottakat, a kitaszítottakat, a megalázottakat, a meggyilkoltakat, az idegen földben, jeltelen sírban nyugvókat, a családtagjaikat, a szeretteiket.

Megköszöntem, hogy Pintér Jolán elnökasszony vezetésével a 30 év alatt a Gulág Alapítvány az Igazság megmutatásával milyen sokat tett a sebek begyógyításáért. Olyan jó lenne itt megállni, de sajnos a Gulág Alapítvány küldetése itt még nem ért véget. Sőt, szerepe fontosabb, mint valaha.

Kitartásával, bátor kiállásával, megalkuvást nem ismerő határozottságával utat kell mutatnia abban a korban is, amiben élünk. Abban a korban, amelyikben az egykori elkövetők nem kapták meg a megérdemelt büntetéseket, abban a korban, amiben hatalmuk örökösei továbbra is ugyanúgy folytatják mesterkedéseiket és támadásaikat. Ma gondtalanul lehet egykori gyilkosok képével pólókat árulni, bűneiket relativizálni, folyóiratokban történelmi tudománynak álcázott csomagolásban tetteiket magyarázni. „Egyfelől, másfelől” típusú hazugságokkal lehet a bűnösöket mosdatni. Az alapvető emberi méltóságot megtiprók örökösei tartanak nekünk előadást a demokráciáról, szónokolnak a tisztességről, támadnak hitünkben.

Nincs más választás tehát, mint folytatni az egykori harcot, a múlt részletes feltárásával a jövőnket védeni. Ma ebben látom a Gulág Alapítvány legnagyobb szerepét, ők az igazság, a szabadás, az emberség eszméinek a zászlóvivői.

Őszintén felnézek a Gulág Alapítvány tagjaira, meghajtom fejem a bátorságuk előtt. Sok erőt merítek a szilárdságukból. Szívből köszönöm a munkájukat!

Orbán Viktor: Ukrajna uniós csatlakozását napirendre sem szabad tűzni!

Így igaz! S miért? Mert Ukrajnában nem bánnak jól a magyarokkal és egy velejéig korrupt országról beszélünk!

Ma van Románia nemzeti ünnepe - egy közönséges területrablásról, Erdély elcsatolásáról emlékeznek meg.

És kikkel?

A képen Erdély elszakítását ünnepli együtt a budapesti Kempinski szállodában Adrian…

Folytatódnak a fejlesztések a ZalaZone tesztpályán.
A Széchenyi István Egyetem tudományos és innovációs parkja 4 milliárd forintos beruházással valósult meg.

Mindezek tudatában a mi brüsszeli vezetőink továbbra is küldik a pénzt a terroristáknak, hívják be a terroristapárti migránsokat és támadják azokat, akik hangosan felszólalnak az ellen, hogy ezek…

Helytelen az ukrajnai háborút egyenesen az uniós költségvetési forrásokból támogatni. A nemzeti konzultációban erről is megkérdezzük a magyarokat.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média