Mivel ma előbb elengedtek az iskolából, örömmel futottam át a téren és sietve szedtem a lábaim a tócsákkal tarkított utcán, amelyből kis kapualjon át a bérházunk udvara nyílik. Nem volt túl hideg, de már csípett a szél, ha utolért, ezért egy fehér sálat kötöttem a nyakamba ma reggel. Ahogy futok fel a lépcsőházban az jár a fejben; Sokmindent fogok mesélni ma édesapámnak, mert számtanból kifejezetten megdicsért a Kovács tanár úr, azt pedig tegnap éppen vele ismételtük át és az első éves gimnazisták közül nekem ment a legjobban. Édesanyám pedig már biztosan főz. Nagyon fog örülni, hogy előbb haza tudok jönni, segítek neki és talán azt is megengedi, hogy ma én ízesítsem meg a levest.

Lendülettel nyitom ki a nyikorgó bejárati ajtót, de otthon nem találok senkit. Mély és furcsa csend van. A dohányzó asztalon egy cetli hever. Idézem: “Édes Klára! Ma egy kicsit később jövök. Zoltán megkért, hogy maradjak bent a borbély üzletben, mert délután az összes nagy ollót el akarja kérni, de megígérte, hogy vissza is hozza. Persze odaadom neki, de furcsa érzésem van. Valamire készülnek. Vigyázz magadra és Borira, sietek haza!” Ekkor felnéztem a papírból és engem is átjárt az a furcsa érzés, amiről apám az üzenetben írt. Valami készül. Zajt hallottam odakintről így kitártam az ablakot és láttam, hogy egy csapat fiatal rohan keresztül az utcán, szinte versenyezve egymással. Aztán újabb és újabb csoportok követték őket. Ha jól láttam a Kossuth tér irányába mentek.

Este van, kint egyre erősebb a kiabálás és már nem csak csoportok, de egész tömegek morajlanak az utcákon. Apa és anya sehol. Nem értem. Már rég itthon kellene lenniük. Talán anya elolvasta az üzenetet és lement apa után az üzletbe. Biztosan így volt. De akkor hol maradnak már? Kintről kiabálás, nem is, inkább kántálás. “Ruszkik, haza!” Hát igen! Apa sokszor mondta, hogy a szovjetek egyszer elmennek majd. Hogy szabadság lehet és akkor majd járhatunk újra templomba és azt vehetjük meg, amit a kedvünk tart… Félek! Talán le kellene mennem nekem is utánuk. Vagy itt várjam meg őket? Most még van választásom!

A hideg utcán futok a borbély üzletünk felé. A Műegyetem felől nagyobb a fényesség, mint lenni szokott, mintha nem csak az köztéri lámpák égnének, hanem fáklyák vagy jelzőtüzek. Kapkodom a lábam, egyre közelebb érek. Döbbentem fut végig rajtam a jeges rémület, amikor látom, hogy az üzletünk zárva, az ajtón pedig kifeszítve egy nagy magyar zászló, a közepéből kivágva a vörös címer. Most merre tovább? A sarkon befordulva elsodor a tömeg! Velünk jön kisasszony? - kérdi valaki. A Kossuth térhez megyünk! Kiűzzük a szovjeteket! - mondja. A tömegben százával látok lyukas zászlókat, nemzeti színű lobogókat. Hát erre kellett az a sok olló. Velük menjek? Talán oda mentek apáék is! Most még van választásom.

Ahogy a Kossuth térre érünk, már fülsiketítő a zaj! Ennyi embert soha életemben nem láttam. A sok zajból azonban egy van, ami felriaszt a sodró kábulatból. Puskaropogás. Te jó ég! Összeszorult a torkom. Körülöttem sorra esnek össze fiatalok és idősek. Földbe gyökerezik a lábam a félelemtől. Valaki megfog és beránt egy parkoló autó mögé! - Maradj itt! - mondja, miközben egy nagy követ markol. Értetlenül nézek rá és folynak a könnyeim. Ma eldől a sorsunk! Bármi lesz is, Éljen a haza! - Kiáltja, majd eltűnik az emberek tengerében. Ott maradok egyedül, remegő lábbal és csak anyára és apára gondolok. Nem szabad félni! Ezt mondja apa mindig! Talán most tényleg sikerül elűzni a zsarnokságot! Talán ez az a pillanat! Biztos, hogy ez az! Biztos, hogy ők is itt vannak valahol. Nem maradok itt, Isten neki, kergessük el őket! Most még van választásom.

Csend van. A hideg járdakövön fekszem, és fáj a mellkasom. Piszkos és véres a reggel felvett, fehér sálam. Apára gondolok, a sok lyukas zászlóra, amit az üzletben vágtak ki. Meg a levesre, meg a Szabad Európa rádióra, amit anya hallgatott halkan esténként. Meg Kovács tanár úrra. Azt hiszem, mindannyian büszkék rám. Érzem, ahogy elsötétül a lángvörös környék, ahogy elhagy az erőm. Már nincs választásom. De amíg volt, addig a szüleimet választottam, a hazámat, a szabadságot.