

Honvédelmi nap a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskolában @Simicskó István részvételével a haza- és a szabadságszeretetet jegyében.
👉 A kadétprogram sikerét bizonyítja, hogy már 150 iskolával…
8️⃣0️⃣ éve a Balaton iszapjában
: megkezdték a győri repülőgépgyárban épített Messerschmitt vadászgép kiemelését
️
A gépet 1944. július 2-án lőtték le, amikor az amerikai hadsereg megindította legnagyobb magyarországi légitámadását. A Balatonakarattyánál lezuhant repülő pilótája, Beregszászi Sándor szakaszvezető holttestét már korábban kiemelték, de a gépe azóta is a hullámsírban feküdt. Ezen katonai gép kiemelésén dolgoznak jelenleg is a Magyar Honvédség szakemberei Balatonakarattya közelében.
A felszínre hozott leletek közül hatalmas szenzációval bír egy iránytű, ami a tó medrében töltött közel nyolcvan év után is tökéletesen mutatja az irányt.


Honvédelmi nap a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskolában @Simicskó István részvételével a haza- és a szabadságszeretetet jegyében.
👉 A kadétprogram sikerét bizonyítja, hogy már 150 iskolával…
Úton Luxemburgba. Kiállunk hazánk szuverenitásáért!
§
A dollárbaloldal külföldről kapja a kenőpénzt, az I. kerületben pedig még erre is ,,rádolgoznak" - beszedik forintban is!
,,Sütipénzt" hullatott a Fidelitas - I. kerület csoportja a ,,védelmi pénz"…
A félreértések elkerülése végett: nem csapok fel kocsmárosnak. Mint ahogyan az este folyamán kiderült, van amihez jobban értek.
Jót beszélgettünk a helyibéliekkel az előttünk álló nehézségekről és…
️Kevesen gondoltuk volna, hogy a német kancellár egyszer azt fogja mondani az illegális bevándorlásról, amit Orbán Viktor miniszterelnök 2015 óta hangoztat.
Strasbourg után Berlinben. Gulyás Gergely…
️Véget kell vetni a terrornak és véget kell vetni az illegális migrációnak!
Elítélem a Hammász brutális terrorját, Izraelnek joga van az önvédelemhez. A terror elfogadhatatlan, együttérzésem a…
Napló/2214: A Hungarikum Bizottság úgy döntött, hogy a lángos és a székelykapu is megkapta a legmagasabb minősítést, Hungarikum lett.
Pörgős müncheni délután.
Találkozó Klaus Holetschek úrral, a bajor parlament CSU frakciójának vezetőjével.
Fukuyamára mindig izgalmas figyelni, mert ő az olyan egzotikus gondolatoknak a mestere, mint például, hogy a liberális demokráciákkal a történelem véget ért.
A filozófus most kijelentette, hogy…
Mi, magyarok nem adjuk fel a céljainkat: szabadon, békében élni, és biztonságban gyarapodni egy független államon belül.