Kísérleti virágágyás . Hogy fér meg egymás mellett az árvácska és a tulipán ? Csodás látvány most is és majd tavasszal is . Köszönöm a tulipánhagymákat Mátrai Zoltánnak a TulipGarden részéről.
Vasárnap reggelünk: “Esik eső
️, szép csöndesen csöpörög…”


️
Kísérleti virágágyás . Hogy fér meg egymás mellett az árvácska és a tulipán ? Csodás látvány most is és majd tavasszal is . Köszönöm a tulipánhagymákat Mátrai Zoltánnak a TulipGarden részéről.
Hatalmas győzelem!
Egy nagy lépéssel közelebb az EB! 

Tíz év alatt én nem, de a Magyar Honvédség harckocsiparkja megfiatalodott.
Brüsszelben el kell érnünk egy politikai változást. A mostani vezetőknek távozniuk kell. Ilyen emberekkel nem fogjuk tudni megvédeni Magyarországot. - Orbán Viktor
Egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül. Ezért mi, magyarok megvédtük a határainkat és kerítést építettünk. - Orbán Viktor
Az új 36 kilométer hosszú, kétszer két sávos 83-as útnak a gazdaságfejlesztés mellett a pápai katonai reptér miatt honvédelmi jelentősége is van.
Brüsszel nem megakadályozni, hanem szervezni akarja a bevándorlást. Továbbra is ellenezzük a bevándorláspárti döntéseket. Kép: A brüsszeli döntéshozók beengedték a Közel-Kelet összes konfliktusát,…
Juhász Hajnalka: A magyar emberek élelmiszerbiztonsága érdekében a végsőkig elmegyünk!
Isten éltessen sokáig, Beni! ❤️❤️❤️
️Két Veterán Világbajnoki ezüstérem a Daytona Beach-en rendezett Veterán Vívó Vilàgbajnokságon!!! 🤝🇭🇺❤️
A magyar csapat első ezüstjét Imreh László veszprémi sporttársunk szerezte, aki fantasztikus…