Tisztelettel emlékezünk az aradi vértanúk hősies áldozatára!

Számomra az egyik legszívszorítóbb nap az évben. Ma Illyés Gyula Tiszták című versének részletével emlékezem.

“Akikben megvan az erő,
hogy méltósággal elpusztuljanak,
igazán azok méltók rá, hogy éljenek:
kik emelt fővel halni tudnak,
ők tudtak volna emelt fővel élni is:
haláluk hát az élet diadalma!”

Hőseink példaként állnak előttünk, hogy minden erőnkkel álljunk ki Magyarországért! Legyen áldott emlékük!

1849. október 6-án Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, a tizenhárom aradi vértanú, a szabadságharc honvédtábornokai és sok ezer honvéd az életét áldozta Magyarországért.

Brüsszelben áll a bál. Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokraták észhez térjenek!

“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Vécsey Károly

Emlékezzünk az aradi vértanúkra! Tisztelet a hősöknek!

"Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkoztak, de most…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média