Még soha nem fordult elő, hogy két férfi teniszezőnkért szoríthassunk a US Open második fordulójában. Szurkoljunk együtt Fucsovics Mártonnak és Marozsán Fábiánnak!
Hajrá, magyarok! 
Gyermekeink
jövőjét támogatni a legjobb befektetés
️
A magyar kormány
számára rendkívüli fontosságú a bölcsődei
férőhelyek növelése. A 2️⃣0️⃣1️⃣4️⃣-ben indítottuk el azt az átfogó bölcsődefejlesztési programot, melynek köszönhetően – 2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣-hez képest – 8️⃣0️⃣ százalékkal sikerült növelni
a férőhelyek számát, továbbá emelni tudtuk a bölcsődei szakdolgozók bérét
️
Jelenleg 5️⃣8️⃣4️⃣9️⃣9️⃣ bölcsődei férőhely van az országban, míg 2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣-ben 3️⃣2️⃣ ezer volt. Három és félszeresére nőtt
️ a bölcsődei szolgáltatással foglalkozó intézmények száma: 2️⃣5️⃣2️⃣3️⃣ ilyen intézmény, illetve szolgáltatási hely működik jelenleg az országban, ezek mellett még vannak minibölcsődék is.
9️⃣8️⃣8️⃣ településen van már bölcsődei szolgáltatás, 2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣-ben csak 3️⃣2️⃣6️⃣ településen működött. Jelenleg is több mint 1️⃣3️⃣ ezer bölcsődei férőhely kialakításán munkálkodik a kormányzat a településekkel, hazai és európai uniós források bevonásával.
A cél az, hogy minden olyan helyen, ahol igény van rá, működhessen bölcsődei szolgáltatás, hogy azok az édesanyák akik vissza szeretnének térni a munka világába, gond nélkül meg tudják ezt oldani
️
/posztok.hu

✌


️
A Fidelitas elnökével, alelnökével és külügyi titkárával tekintettük át a külkapcsolatok alakulását, készülünk az őszre!

