A Budavári Palotanegyed helyreállításának újabb állomásaként megújult a Csikós udvart és a Török kertet összekötő Karakas pasa tornya

A faragott kváderkövekből készült, tizenkét szögletű ágyútorony még a 19. század végén is őrizte eredeti formáját. A 2. világháborút követően azonban ellentétes utat járt be, mint a Csikós udvar többi épülete, hiszen a Főőrséget, a Stöckl lépcsőt és a Lovardát a kommunizmusban ideológiai okokból elbontották, és a helyükön használaton kívüli, kavicsos rézsűt alakítottak ki.

A Nemzeti Hauszmann Program során végzett helyreállítás valódi újjászületés, hiszen a Budavári Palotanegyedben rekonstruált épületek új kulturális helyszínekként várják a látogatókat.

Pécsett, a Búza téren 11 éve indítottuk el a Termelői és Kézműves Piacot. A polgári kormány támogatásával, az Agrárkamara és a Nemzeti Vidéki Hálózat anyagi hátterével, helyi civilekkel immár több…

Hadházy Ákos a sunyi, sompolygó róka megint hazudozik össze-vissza: szerinte a Harry Pottert gyermekvédelmi okokból csomagoltatja a Libri, miközben a napnál is világosabban látszik (még az általa…

Karácsony Gergely komoly tartalékokkal vette át Tarlós Istvántól Budapestet. Közben a főváros bevételei is nőttek.

Ennek ellenére Karácsonyék most csődöt jelentettek. 👉 Ezt a felelőtlenséget már…

Kocsis Ferit, Csikót 70. születésnapján Orbán Viktor miniszterelnök úr is köszönti. A KIMBA-ból indulunk az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnokhoz...
Isten éltessen, Bajnok! Hajrá, magyar…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média