Isten nyugosztalja Henri Boulad jezsuita szerzetes atyát, aki élete nagy részében Egyiptomban szolgált, és aki annyira szerette Magyarországot, hogy utolsó éveire honfitársunk lett.
️Helyzet/Jelentés az M0
️ autóút északi szektorával kapcsolatban és az állami beruházások ügyében
️
Mindenki számára ismert, hogy 1️⃣ évvel ezelőtt a Kormány a szomszédunkban dúló háború miatt és a gazdasági helyzet védelmében leállított minden tervezett és tervezés alatt lévő beruházást és fejlesztést az országban.
Eddigi is a nyíltan és őszintén beszéltünk a legfontosabb térségi ügyekről, ez most sem fog változni, ezért az M0
️ autóút északi szektorával kapcsolatban és a következő évek állami beruházásainak ügymenetéről is szeretném tájékoztatni az itt élőket.
Nem csak magánemberként, de országgyűlési képviselőként is a Pilis-Dunakanyar közlekedésének fejlesztését 




️tartom a legfontosabb megoldandó feladatnak
️
Az Átölel a Pilis-Dunakanyar Stratégia egyik alappillére a közlekedés fejlesztése
️
️, az itt élők számára is ez a kiemelt prioritás, ezért képviselőként én is azért küzdök és harcolok folyamatosan, hogy a fejlesztések elindításával és megvalósításával könnyebbé, biztonságosabbá és élhetőbbé tegyük az itt élők mindennapjait.
A Pilis-Dunakanyarban élők 8️⃣6️⃣%-a szerint a közlekedésfejlesztés a legfontosabb feladat, ezzel teljes mértékben egyetértek
️ A jogos lakossági igényeket pedig jeleztem a legutóbbi Kormányülésen is, ahol jelen volt miniszterelnök úr mellett Lázár János miniszter úr is.
Miniszter úrral és az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársaival többször egyeztettünk már az M0 autóút
️ északi szektorával kapcsolatban.
A megváltozott gazdasági helyzet miatt azonban az Építési és Közlekedési Minisztérium új beruházási törvényt készített. Ennek az oka az, hogy a jelenlegi gazdasági és háborús helyzetben újra kell gombolni a fejlesztési és beruházási listákat. Ez nem csak az M0 autóút
️ északi szektorára vonatkozik, hanem az ország minden egyes beruházását érinti
️
A korábbi becsült fejlesztési költségek az elmúlt időszakban a többszörösére nőttek
, ezért kell újratervezni a projekteket
️
Az új rendszer felépítése azon alapszik, hogy értékelnünk kell az eddigi eredményeket, hiányosságokat és hibákat. Fontos, hogy a beruházásokat teljesen újragondoljuk. Mit építünk, hol építjük, miből és mennyiből építjük.
Először jelenik meg az állami beruházásokról szóló joganyagban a fenntarthatóság
️ szempontja. Egyrészről ökológiai, másrészről ökonómiai értelemben is, tehát szempont lesz a természetvédelem fontossága, az épített környezet és a természet viszonyának állami szabályozása, valamint fenntarthatóság szempontjából pedig fontos, hogy amit megépítünk azt mi és az utánunk jövő generációk képesek legyenek működtetni és üzemeltetni.
Az új beruházási törvény elfogadása után az egyes projekteknek be kell kerülnie az úgynevezett ágazati listákba. Ami a listán szerepelni fog, azok a következő években meg fognak valósulni, meg fognak épülni
️
Kiemelkedően fontos tehát a következő időszak képviselői lobbitevékenysége, hiszen az egyéni körzetekben megvalósuló állami beruházásokat a következő fél évben kell eldönteni és ezekben az ágazati listákban ennek érvényt szerezni, legyen szó útfelújításról
️
️, iskoláról
, óvodáról, kórházfelújításról
, mentőállomásról 
️
Én, ahogy eddig is, úgy ezután is azért fogok harcolni, hogy a tervezett fejlesztések mihamarabb elindulhassanak és megvalósulhassanak, ezért már most újbóli egyeztetéseket kezdeményezek az Építési és Közlekedési Minisztérium szakembereivel, a jövőbeni lehetséges irányokról pedig térségünk polgármestereit is tájékoztatni fogom és számítok segítő közreműködésükre
️
Isten nyugosztalja Henri Boulad jezsuita szerzetes atyát, aki élete nagy részében Egyiptomban szolgált, és aki annyira szerette Magyarországot, hogy utolsó éveire honfitársunk lett.
Elfogadhatatlan, hogy Brüsszel erővel akarja áttelepíteni a migránsokat Magyarországra.
Egyszer már kimondtuk: nem kérünk a bevándorlásból!
A dombóvári Szent Orsolya Bencés Iskola Központ tanévzáró szentmiséje Sárai-Szabó Tamás Kelemen atyával.
Szépül a dombóvári Jézus Szíve templom.
️FIGYELEM!
Elindult a Magyar Falu Program út-, híd- és járda felújítási programja, mától lehet pályázni. 
Végső búcsú Silvio Berlusconitól. Korszakos államférfi és igaz barát volt. Életünk egy darabja távozott vele. Isten veled!
Fenntartjuk a családtámogatási rendszert, anyagilag is támogatjuk a gyermeknevelést.
Orbán Viktor részt vett Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök gyászszertartásán a milánói dómban.
️KIÁLLUNK LENGYEL BARÁTAINK MELLETT!
A lengyel ellenzék ugyanúgy Brüsszelben áskálódva akar választást nyerni, mint a magyar baloldal, de nekik sem fog…
Ma estére tökéletessé érett a kovászos uborka. Stitch koma is érdeklődik felőle, bár ez neki nagyon Zorall.