Ünnepi Könyvhét

3️⃣ helyszínen, 1️⃣6️⃣0️⃣ kiállítóval, már 9️⃣4️⃣. alkalommal, június 8️⃣-1️⃣1️⃣. között Budapesten a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzó területén, és Európa Kulturális Fővárosában, azaz Veszprémben

❤️❤️❤️ Igazi ünnep! Ahogy Pilinszky János írta: „A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a „pillanat” nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk.”

Iszlám Állam elleni koalíció
Irány a miniszterelnöki delegáció és Türkmenisztán

️ Dr. Ribai Csilla elnök asszony meghívására a Fővárosi Ítélőtábla összbírói értekezletén vettem részt a mai nap során.

🤝 Megköszöntem a bírák és érdekképviseleti szerveik konstruktív együttműködését…

Ha nem lenne háború, akkor ez egy sokkal boldogabb költségvetés lenne, de így sem lehetünk vele elégedetlenek, mert mindent, ami fontos a számunkra, azt meg tudunk védeni a '24-es évben a háború…

Épp most: Parlament, Törvényalkotási Bizottság, rengeteg napirend, néha egyhangú szavazás. De a baloldal itt is "demagogizál": miközben Brüsszelben azért harcolnak, hogy Magyarország NE kapja meg a…

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bachhal egyeztettem a NOB székházában.

525 éremmel a magyar az egyik legsikeresebb nemzetnek számít az olimpiák történetében. Látogatásom a NOB…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média