Ma indul a 1️⃣0️⃣. Színházi Olimpia, ami azt is jelenti, hogy a világ legizgalmasabb előadásait láthatjuk Magyarországon ️A programban 5️⃣8️⃣ ország 4️⃣0️⃣0️⃣ társulata vesz részt – köztük Juliette Binoche Oscar-díjas színésznő is fellép

A rendezvényhez több mint 2️⃣0️⃣ fesztivál is csatlakozott, többek közt a VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja vagy IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) – ez utóbbi programjai adják a rendezvény a gerincét.

Minél több fantasztikus színházi élményt kívánok Nektek

A dollárbaloldal önszántából nem fog lemondani a külföldről érkező milliárdokról. Éppen ezért nem fogunk tétlenül várni, mert az még sincsen rendben, hogy milliárdokkal próbálják meg befolyásolni a…

️ Egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen a Balatonnak kifjezetten előnyös a napok óta tartó esőzés. Míg csütörtök reggel 105 centin állt a balatoni vízmérce, addig péntek reggelre ez a szám már…

Miközben Munkácson levetetik a magyar jelképeket, leváltják a magyar vezetőket az iskoláink éléről, sokan halnak hősi halált a frontvonalban.

A kárpátaljai magyarok nem ezt érdemlik!

40 éve alakult meg a Magyar Biokultúra Szövetség. Az évforduló alkalmából Jubileumi Díszoklevelet adtam át Czeller Gábor elnök részre . Az elismeréssel köszönetemet fejezem ki az egyesület minden…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média