️ Hiába ért el a tavasz Brüsszelbe, a Magyarországot érő támadások nem csillapodnak.
Az Európai Parlament után újabb tagállamok csatlakoztak a perhez, amit Brüsszel indított ellenünk a gyermekvédelmi…
️CSONTVÁRY KIÁLLÍTÁS A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
️
️Csontváry Kosztka Tivadar születésének 1️⃣7️⃣0️⃣. évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum
️
️ Megtiszteltetés, hogy ma megnyithattam a festőgéniusz kiállítását 🙏, akinek műveiből a Szépművészeti Múzeumban utoljára 6️⃣0️⃣ évvel ezelőtt, 1️⃣9️⃣6️⃣3️⃣-ban nyílt kiállítás
️
Akkor a legnagyobb műveknek a Márvány Csarnok adott helyet, most a felújított Ión-Pergamon Csarnok oszlopokkal tagolt tágas tereiben együtt látható A taorminai görög színház romjai és a Baalbek, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a Mária kútja Názáretben, a Jajcei és a Schaffhauseni vízesés valamint a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.
Mindenkinek figyelmébe ajánlom ezt a több mint 4️⃣0️⃣ képből álló kiállítást, amely megtekinthető holnaptól, július 1️⃣6️⃣-ig a Szépművészeti Múzeumban
️
A kultúra örök
️❤️
️
❤️
️ Hiába ért el a tavasz Brüsszelbe, a Magyarországot érő támadások nem csillapodnak.
Az Európai Parlament után újabb tagállamok csatlakoztak a perhez, amit Brüsszel indított ellenünk a gyermekvédelmi…
Portrébeszélgetés Vitályos Eszter miniszterhelyettes asszonnyal a Józsefvárosi Fidesz szervezésében.
Az újabb és újabb fegyverszállítmányok a háború elhúzódásának biztosítékai, és nem a mielőbbi békének.
Így támadja Tordai Bence a paksi bővítést.
Ebből nem kérünk! Megvédjük Magyarország energiabiztonságát!
Napló/1922: Csütörtökön délelőtt kettős ünnepséget tartottunk Ágasegyházán: hivatalosan is átadtuk a Magyar Falu Program keretében megújult Polgármesteri Hivatal épületét, egyúttal felavattuk Petőfi…
Dr. Zacher Gáborral meccsnapokon közösen dolgozunk a Fradiért.
A hatvani kórház orvosa a Ferencváros hazai meccsein ügyel arra, hogy a pályán és a lelátón szükség esetén mindenki megkapja a legmagasabb…
A vidéki térségben működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások számára Magyarország Kormánya felhívást tett közzé Egyedi szennyvízkezelés címmel. Ennek célja a vidéki térségek falvaiban…
️A magyar emberek mindig számíthatnak katonáink segítségére és védelmére.
Így volt ez Grábócon is, ahol Mezei Zsolt önkéntes tartalékos őrmester félelmet nem ismerve sietett egy család kimentésére a…
A magyar érdek a béke. És nekünk mindig a magyar érdek az első! 

Reális a Kormány célkitűzése, hogy Magyarország 2030-ra az EU 5️⃣ legélhetőbb államának egyike legyen!
🤝 Navracsics Tibor