👏 A magyar családpolitikát dicséri Jordan Peterson kanadai klinikai pszichológus.
️Mesteremberek – Milyen gyönyörűen adja vissza a magyar nyelv azt, hogy egy-egy szakma legkiválóbb képviselőit hogyan is hívjuk!️
Nagy szeretettel és tisztelettel köszönthettem a 23. Nemzetközi Kőkonferencia résztvevőit, Pilisvörösváron. Szinte napra pontosan egy év telt el a legutolsó találkozásunk óta. Ezzel kapcsolatban egyszerre két érzés él bennem: részint örülök, hogy újra együtt lehetünk ezen a fontos szakmai találkozón, másrészt pedig az, hogy nehéz és veszélyes év áll mögöttünk, és sajnos, azt is ki kell mondanunk: nehéz és veszélyes év áll előttünk.
Éppen ezért én a mai találkozó egyik legfontosabb értékét így látom: nincs most fontosabb az együttlétnél, összefogásunk felmutatásánál és megélésénél!
Jelképek a kőfaragók, kőszobrászok meghatározó tulajdonságait szimbolizálják: az állhatatosságot, a szilárdságot, a harmóniát és a pontos mértéket. Az állhatatosság, a szilárdság, a harmónia és a pontos mérték – mind-mind életünk alapvető fogalmai.
Mesterember. Egymás mellé rendeli a két minőséget: a szakmait és az erkölcsit: a mesteremberek ezáltal vállnak közösségeink, társadalmunk tartópilléreivé, támaszaivá.
️Valamennyiük munkájához sok erőt, jó egészséget kívánok!️