HANKISS ÁGNESRE EMLÉKEZÜNK

„Az igazság, igazság marad!”

️Köszönöm a meghívást a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol részt vehettem a Hankiss Ágnes emlékkonferencián! A kiváló író, pszichológus, kutató és tanár munkássága előtti tisztelgés, megtiszteltetés volt számomra.
Hankiss Ágnesben sosem volt kétség afelől, hogy magáért vagy másokért tevékenykedik.
Tanított, alkotott és képviselt. Mindig hittel és szeretettel cselekedett. Olyan igazságokat mondott ki vagy írt le, amelyeket kevesen mernek megfogalmazni, de az igazság, igazság marad, és jól tudjuk, hogy a lélek orvossága az igazság!

Hiszem, hogy szeretett hazánk lelkét úgy ápolhatjuk becsülettel, ha egymás felé fordulunk, kérdezünk és válaszolunk, ha magunk helyett másokért is cselekszünk, és ha kimondjuk az igazat akkor is, ha nehéz sors vár ránk miatta!

A Magyar Kormány elkötelezett abban, hogy a családpolitikai, gazdasági és energetikai stabilitás mellett, a magyar nemzet lelkét is épp oly erőssé, összetartóvá és igazzá kovácsolja, mint ahogyan azt a Teremtő nekünk adta.

🤝Vigyáznunk kell rá, nekünk ebben van felelősségünk!

🫵Pontosan ez a probléma. Mármint az, hogy halomra lövik egymást orosz és ukrán fiatalok, a nyugati világ sodródik bele a 3. világháborúba és ezekben a vészterhes időkben az ENSZ legnagyobb gondja a…

Egy kérdésem van!

Tegnap olvastam, hogy Németországban az illegális bevándorlók 2/3-át, akiknek HIVATALOS PAPÍRJUK VAN RÓLA, hogy NEM MENEKÜLTEK nem találják és nem tudják visszaküldeni.

Most, hogy…

️ a momentum és a dk ismét bizonyságot tett háborúpártiságukról: 1 képviselőjük sincs az ülésteremben a békepárti határozat vitáján. ️ ezek háborús nyerészkedők.

Szerintem innentől csak el kell küldeni az anyjuk keservébe a libsi politikusokat és sajtójukat amikor számonkérnek bennünket, mert morálisan totálisan megbuktak!
Küldről fizetik őket és a sajtójukat,…

Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi Budapest II. kerületében, a Törökvész úton, a Verseghy Ferenc utcánál január 27-én délelőtt. A műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média