Délután a Pilisborosjenői Waldorf iskoláé és óvodáé volt a főszerep!

A Szent Márton Waldorf Iskola alapítóival és fenntartói kör tagjaival, Medvecki Rékával, Amár Zoltánnal, Verba Judittal és kollégáikkal megnéztük az iskola által művelt mezőgazdasági területet, ezt követően bejártuk az iskolaudvart 🛝, az épületet, közben pedig beszélgettünk az iskola és óvoda létrejöttéről, küldetéséről, működéséről és a jövőbeli terveikről is!

Ezt követően a Gyöngyharmat Waldorf Óvodába mentünk , ahol a kert és az épület bejárása után, az ott dolgozó pedagógusokkal, a Waldorf szemléletről és az óvodai élet mindennapjairól beszélgettünk.

Köszönöm ezt a tartalmas délutánt és, hogy közelebbről megismerhettem munkátokat

A háború és az ebből fakadó biztonsági kihívások sem adnak okot arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk a terrorizmusból fakadó növekvő kockázatokat. A világon elkövetett terrorcselekmények száma évről…

Magyarország energiabiztonságát a fejlesztések épp úgy garantálják, mint a teli tározókÉppen ezért

Több tízmilliárdos hálózatfejlesztésbe kezd a kormány segítségével az E.ON!

Orbán Viktor: „Nem kell túlbonyolítani a dolgokat, azonnali tűzszünetre van szükség, ami után rögtön meg kell kezdődniük a béketárgyalásoknak.”

Nagy bejelentés️7️⃣4️⃣ milliárd forintos hálózatfejlesztést indít az e.on Hungária csoport!

️ Ennek felét saját forrásból finanszírozza, másik felét pedig az uniós Helyreállítási és ellenállóképességi…

Fenntartható fejlesztéseket!

A jövő projektjeinek fenntarthatósága abban mérhető, hogy milyen gazdaságélénkítő hatása, önfenntartó képessége van, hogyan viszonyul épített és teremtett környezetéhez. Ez…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média