Megrendítő hír érkezett: 77 éves korában elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, a felvidéki magyar közélet egyik legmeghatározóbb alakja.

“Beszélt, írt, tanított, rendszert váltott, az élen állt, amikor ez akár életveszélyes is lehetett, de tudott háttérbe is vonulni, ha ezt kívánta meg tőle a közösség érdeke”, írják tisztelői, társai.

Isten nyugosztalja!

NEKEM AZ ÉV EGYIK LEGSZEBB NAPJA:

A focipálya mellett ebben az évben a medencében is sikerült a duplázás! Visszaszereztük a bajnoki aranyat május 18-án, a kupát pedig zsinórban ötödjére hoztuk el…

77 éves korában elhunyt
Duray Miklós, a felvidéki magyarság vezetője!

60 éven keresztül, megalkuvás nélkül szolgálta közösségét és a magyar nemzet határokon átívelő összetartozásának ügyét!

Isten…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média