Köszönöm szépen a felkérést, hogy szólhattam a Gulágokban Elpusztultak Emlékéért Alapítvány megemlékezésén!

“Napok óta forgattam magamban ezt a szókapcsolatot: az elpusztultak emléknapja. Valami rettentő nagy feszülést éreztem az emléknap magasztossága és az elpusztultak keménysége között.

Aztán megértettem: ez az Igazság. Ez az egyetlen Igazság.

Mert meghalni ágyban, párnák közt lehet, vagy lassan hervadni el, mint a virág, vagy akár a harc mezején, ajkunkon szent szavakkal. Mert utána a hősöket lassú gyász-zenével közös sírnak adják. Nem a gulágra hurcoltak: elpusztultak. Azt sem tudjuk pontosan hányan, gyakran azt sem tudjuk: hol.

El kell fogadnunk ezt az igazságot, az ő egyetlen és kizárólagos igazságukat, mert ezt kívánja a Tisztesség. Ha mindezt megértjük, akkor, mint egy hűvös hullám hull ránk.

Vajon képesek vagyunk-e megbocsátani?

Egy biztos: nem szabad relativizálni, nem szabad viszonyítani, még ha az egymillió az milliószor egy is, mert a közös végben is minden élet egyszeri és megismételhetetlen volt.

Éppen ezért köszönöm a Gulágokban Elpusztultak Emlékéért Alapítvány valamennyi tagjának és közreműködőjének, hogy kőbe vésik az emléküket, szikár szavaikkal, lélekemelő tetteikkel és szikrázó gránit keménységgel vigyáznak az emlékükre! Az istentelenség embertelenségével szemben a Biblia szavai szerint tesznek: „Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.”

Kapaszkodjunk mi is a Biblia szavaiba, s imádkozzunk a kommunisták, az árulók által elpusztított testvéreink örök békességéért és nyugalmáért!

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy találkozhattam Hartmann Klára asszonnyal, Gulag túlélővel, aki rendhagyó történelemórákon mondja el történetét, hogy ne merülhessenek a rémtettek a feledés homályàba.

Az a Gyurcsány Ferenc nácizza le a miniszterelnököt, aki egy zsidó családtól elvett budai házban “tengeti” mindennapjait. Gyurcsány egy szégyentelen gazember, aki azt hiszi, hogy ha minősíthetetlenné…

️Márki-Zay Péter egy bukott politikus, aki lebuktatta a baloldalt.

☝️A nyilvánosságra került információk alapján a baloldal külföldi finanszírozási botrányának kulcsszereplőit Karácsony Gergely körül…

Jelentősen bővíti Debrecenbe tervezett beruházását a BMW. A gyár mellett, ahol a német konszern új elektromos járműveit, a Neue Klasse példányait gyártják majd, emellett akkumulátorokat is gyártanak.…

Azért dolgozunk, hogy mérsékeljük a szankciók káros hatásait és Magyarország elkerülje a recessziót. A gazdasági növekedésünk, a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok jó alapot biztosítanak a…

Megígértük, megcsináltuk: akadálymentes a nemzeti konzultáció! Töltsétek ki!

- nem fogok Istent dicsőítve végigsétálni az utcán. tisztelnünk kell a helyieket (…). reméljük, ha ők jönnek hozzánk, tiszteletben tartják a mi kultúránkat.
️ portugália szövetségi kapitánya, via…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média