„Kedv, ifjuság, erő szellem-vagyon
Ma is gyakorta mindhiába vesz:
Homályos a cél, tömkeleg az út,
S kit e pályára Isten átka sodrott,
Szívvérit ontsa bár, mint pellikán,
Hálátalanságot növel magának.”

Arany János: Tanári jubileumra című versének részletével köszöntöm a Pedagógusok Világnapját.

Most azokra a nagyszerű tanítóimra, tanáraimra gondolok, akiktől olyan sokat kaptam: nemcsak tudást és tényeket, de sokkal inkább szívet és szeretetet is.

A magyar nép tanítói Arany János, Gárdonyi Géza, Fekete István tanárai. Szívből köszönöm valamennyiük munkáját! Köszönöm az elhivatottaknak, az önfeláldozóknak, a nagyszerűeknek, a kitartóknak, mindazoknak, akikről Gárdonyi Géza így írt: „A tanító olyan lámpás, hogy minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát”.

Néhány napja az Átölel a Pilis-Dunakanyar Szövetség Oktatási Munkacsoportjával egyeztettem. Otthonunk pedagógusai és intézményvezetői példaértékű munkát végeznek, számíthatok javaslataikra és ők is számíthatnak rám!

️Szeptemberben tovább csökkent az ország villamosenergia-felhasználása

Szeptemberben már harmadik hónapja folyamatosan csökken a hazai villamosenergia-felhasználás, amihez nagymértékben hozzájárult…

Egyeztetés a pilisvörösvári tanuszodáról az Építés és Beruházási Minisztériummal és Fetter Ádám polgármester úr vezetésével a Pilisvörösvári Önkormányzattal.

Ha nem tiltakozunk Brüsszel szankciós politikája ellen, akkor az a felár, amit az emberek fizetnek az energiáért, beépül a gazdaságba.

Ehhez az egyetértést létre kell hozni. Esélyt kell adni az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média