Gratulálunk! 👏
Gálicz Péter bronzérmes 25 kilométeres nyílt vízi úszásban! 
Micsoda teljesítmény, micsoda meglepetés!
Gálicz Péter bronzérmes a 25 kilométeres nyílt vízi úszásban!
️👏🇭🇺
: M4 Sport
Térségünk több települése is akadozó vízszolgáltatásról számolt be a napokban. 
A nyári melegben
️ és kánikulában fellépő esetenkénti vízhiány évről-évre előforduló probléma, amelynek megoldásában a következő lépéseket tesszük:
Folyamatos kapcsolatot tartok a településvezetőkkel és az illetékes szolgáltatókkal. A vízgazdálkodás témájában ma telefonon egyeztettem Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Pilisborosjenő, Üröm, Csobánka és Pilisvörösvár önkormányzataival.
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében 1.600 milliárd forint elérhető, amelynek egyik prioritása a „vízgazdálkodás és katasztrófakockázat csökkentése”. Ennek részeként a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) kiemelt projekt gazdája lesz, amely a Pilis-dunakanyari vízközmű infrastruktúra fejlesztését célozza és reményeink szerint ezzel jelentősen csökken majd a szolgáltatás nyári akadozása.
Figyeljünk oda egymásra a kánikulában, csak a szükséges mennyiségű vizet használjuk, ha pedig problémát észlelünk a vízellátásban, jelezzük azt a megfelelő szolgáltatónak vagy önkormányzatnak.
Gratulálunk! 👏
Gálicz Péter bronzérmes 25 kilométeres nyílt vízi úszásban! 
Micsoda teljesítmény, micsoda meglepetés!
Gálicz Péter bronzérmes a 25 kilométeres nyílt vízi úszásban!
️👏🇭🇺
: M4 Sport
A Momentumos Orosz Anna szerint, még mindig rengeteg pénz elmegy sporttámogatásokra, Fekete-Győr András pedig azt az évet sem tudta pontosan, hogy mikor szoktak olimpiát tartani.
2017-ben a Momentum…
👏 Parádés versenyzéssel bronzérmes lett Gálicz Péter 25 km-en!
Le a kalappal!
A baloldal évek óta azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánkat rossz fényben tüntesse fel.
Támogatják a hazánk ellen irányuló jogállamisági eljárásokat, és folyton Magyarország érdekei ellen szavaznak…
Napló/1621: A kirgiz utazás képei.
Most már több mint 120 napja zajlik a háború Ukrajnában… Éppen itt az ideje ,hogy a béke megteremtését helyezzük a NATO erőfeszítéseinek középpontjába 
Közös munka, közös gondolkodás
Településfejlesztési tervekről, együttműködési lehetőségekről beszélgettünk a térségünk polgármestereivel.
Folytatjuk a munkát!
2010-ben 30 ezer résztvevőt tudtak táboroztatni, idén mintegy hatszorosára nőtt a táborozók száma az Erzsébet-programban.