A magyar családpolitika öt pillére 
Elképesztő népszerűségnek örvend a Magyar Falu Program
A Magyar Kormány 2018-ban hirdette meg azzal a céllal, hogy a magyar vidék fejlődését előtérbe helyezve a vidék felzárkóztatását elősegítse.
A program célcsoportjába az 5000 fős lélekszám alatti települések tartoznak.
A nyertes pályázati támogatások és azok forrásai elsősorban az érintett települések önkormányzatainak, valamint önkormányzati társulásainak nyújtanak segítséget a jobb helyi életszínvonal biztosításához.
Pályázni lehetett többek között lakhatás, közszolgáltatások fejlesztésének támogatására, közösségi terek létrehozására, vagy fejlesztésére is.
Fő célja egyszerű és világos: a fiatalok helyben maradásának segítése, valamint, a hagyományos vidéki közösségi élet erősítésén túl, a vidékről való elvándorlás visszaszorítása.
A kisgyermekes családok támogatására irányulnak az óvodák férőhelybővítései, felújításai, melyeknek köszönhetően csökken az óvodákban a férőhelyek kapacitáshiánya, megakadályozva ezzel a túlzsúfoltságot.
A vidéken élő iskolások és fiatalok testi-lelki fejlődését szolgálják a tornaszobák és sporttermek felújításai, eszközbeszerzései is, melyek az egészséges életmód fontosságára kívánják felhívni a figyelmet már kisgyermek korban.
Az MFP fontos szerepet tölt be továbbá a helyi kultúra, a helyi kis közösségek szerepének, a hagyományok megőrzésének és továbbélésének támogatásában, illetve az egyes pályázati felhívások támogatást nyújtanak a vidéken működő egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére, az alapellátások és az intézményi infrastruktúra javítására, korszerűsítésére.
Ezen fejlesztésekre szánt összeget a Miniszterelnökség hazai forrásból biztosítja.
A 2019-2021 közötti időszakban a Pilis-Dunakanyar választókerület településeinek 97 db pályázata részesült támogatásban, az elnyert támogatások összege meghaladta a másfél milliárd forintot.
Csobanka; Dunabogdany; Kisoroszi; Leányfalu; Pilisborosjenő; Pilisszántó Község; Pilisszentkereszt; Pilisszentlászló; Pócsmegyer; Szigetmonostor; Visegrád
A magyar családpolitika öt pillére 
CSALÁD - A FENNTARTHATÓSÁG ZÁLOGA
A Lőrincz fivérekkel, a birkózó olimpiai bajnok Tamással és az ezüstérmes Viktorral, illetve Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel a IV. Budapesti Demográfiai…
Patriotizmus = a sikeres nemzetek választása. 
A patriotizmus a gazdaságpolitikában az egyensúlyteremtés művészete. Az a kormányzati megközelítés, hogy annyi állam, amennyi szükséges, és annyi piac,…
Brüsszellel is meg fogjuk vívni a gyermekvédelemről szóló csatát!
Eljött a nap, amikor a baloldal felkenődött a fiatalok falára.
Fekete-Győr András tegnap vallotta be egy videóban, hogy az előválasztásnak hívott színjátékon nem lát fiatalokat, egyetemistákat és nem…
Köszönöm, hogy ennyien követik a munkámat!✌
Instagram: https://www.instagram.com/pocs.janos.jaszsag
Tiktok: https://vm.tiktok.com/ZMRgEfn9g/
Parlamenti látogatáson a jászkiséri önkormányzat munkatársai
Pontosan 15 évvel ezelőtt vallották be, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este. Most is ezt teszik és ezt is fogják tenni a jövőben is.
Hello Debrecen! Üdv, Kósa Lajos! 
Barátaim, debreceniek!
Ne feledjétek, hogy mit műveltek 15 évvel ezelőtt a ma is hangos bajkeverők! Ez a Cívisváros!
Együtt vagyunk Debrecen! 