Ünneplő tömeg, önfeledt győztes, narancsos buktával érkező feleség. 2006. április 23. Köztársaság tér, az MSZP - korábban MSZMP, MDP - sokat látott pártháza.

Igen, Klára az, (aki már a nagypapához is bejárhatott ide anno, tudjuk, a tömeggyilkoshoz) és a Gyurcsány. És a buktát faló kör, akiknek alig egy hónappal később, Őszödön, a lo…, elnézést “privatizált” családi villa szomszédságában már a fejéhez vágta: “elkúrtuk”, “teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondtunk, nem volt igaz”.

Trágár szavak, a mit sem sejtő talpasok számonkérése, a felelősség szétterítése zárt ajtók. “Bátran”, ahogyan a “független” elemzők jellemezték, miután a titkos hanganyag kiszivárgott. A nagy szónok kimondta: a gazdaság romokban, közel az államcsőd, jöhetnek a megszorítások.

Brüsszel pedig? Hallgatott, még azt is elfogadta, hogy a magyar kormány ne adja be határidőre a gazdaság valós állapotát jellemző konvergencia-számokat. Bizony, mert azok “hatással lehetnek a választások eredményére”…

Nem kellett fél év, akadtak “árulók”, a beszéd nyilvánosságra került, az ország pedig polgárháborús apokalipszisbe, nemcsak adósságcsapdába.

Magyarország, melyet Orbán Viktor kormánya négy évvel korábban éltanulóként adott át a szocialistáknak. 57%-os GDP arányos és csökkenő államadóssággal, alig 6%-os munkanélküliségi rátával és 5%-ot meghaladó és növekvő pályán álló gazdasági növekedéssel. Ebből lett 2006-ra stagnálás, 11%-os munkanélküliség és növekvő államadósság. Miközben megszűntek a családtámogatások, nőttek az adók és tömegek vették fel a devizahiteleket. Beszéd sem kellett volna, így azonban mindenki számára nyilvánvaló lett…

Gyurcsány 2004-ben puccsolta meg volt mentorát és elődjét a miniszterelnöki székben, akkor azt mondta (vagy hazudta?): “ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét”…

15 éve történt. A történelem az élet tanítómestere - mondták már az ókori latinok is. A főszereplők ugyanazok: Klára, Feri vagy az akkor éppen kormányzati tanácsadóként és - jogosulatlanul - egyetemi oktatóként dolgozgató Gergő.

Vajon ezúttal, tőlük mit várhatunk?

A baloldal a gyurcsányi múltat akarja visszahozni: adót emelni és minél több bőrt lerántani az emberekről. A baloldalon semmi nem változott, a vezetőjük ugyan az, a…

TÖBB TENISZT VIDÉKRE!

Lezártuk a múltat a tenisz szövetségben.
Most az a célunk, hogy minél több fiatal teniszezzen és minél több teniszközpont épüljön Magyarországon.

Azért dolgozom, hogy minél több…

“LEHET TÜNTETNI. MAJD MEGUNJÁK, HAZAMENNEK.”

Tizenöt évvel ezelőtt ezekben az órákban már javában tartott a tüntetés, egyre több és több dühös ember ment utcára. A nyilvánosságra került beszédből…

“Kocsis: Ezt nem kérdezi komolyan. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetőivel beszél. Honnan tudhatnánk?” címmel közölt írást a telex a tegnapi sajtótájékoztatóról. Sajnos az ebben foglaltak eltérnek az ott…

EGY NAGYON ELFELEJTETT VIDEÓ

Van olyan magyar, aki tényleg újra ezt akarja? Egy rva országozó ámokfutót? Biztos?
Nem, a magyar emberek nem aljadékok, nem senkik, és nem is hiszik azt magukról, ahogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média