Elsőbbséget élvez a Szentendrei Mentőállomás felújítása!

A már hosszú ideje rendkívül rossz műszaki állapotban lévő új mentőállomás építése érdekében 2017-ben, az Országos Mentőszolgálat telekcserével kombinált beruházási tervvel kereste meg Szentendre Város Önkormányzatát.

A jelenlegi épület az óváros peremén, a Duna korzóhoz közeli ingatlanon helyezkedik el, a Bogdányi út 31. szám alatt. A mentőállomás számára ideálisabb lett volna a 11-es főút mellett, vagy ahhoz közelebb elhelyezkedő ingatlan, így az OMSZ telekcserét kezdeményezett az Önkormányzattal, azonban kétszeri próbálkozást követően - 2017. őszén és a 2020. nyarán - sem sikerült ideális területet találni az új mentőállomás számára.

Az első telekcsere folyamata lassította a tervezés indulását is, ugyanis egészen 2019. év elejéig úgy tűnt, hogy az Önkormányzat és az OMSZ meg tudja szerezni a 11-es főút és az Ady Endre út elágazásánál található saroktelket. Ez azonban nem sikerült az eladó visszalépése okán, így az OMSZ első tervezésre kiírt közbeszerzési eljárása eredménytelenül zárult.

Az OMSZ az idő előrehaladtára tekintettel úgy döntött, hogy az új mentőállomás építését a meglévő mentőállomás elbontását követően a meglévő ingatlanon valósítja meg.

Erre vonatkozóan új pályázatot írt ki tervező kiválasztásra. A tervezési szerződés megkötésére 2020. tavaszán került sor. A tervező a vázlattervet és a településképi véleményezésre alkalmas tervdokumentációt elkészítette, azonban a tervtanácsi véleményezés során ismét felmerült a mentőállomás új ingatlanon történő elhelyezésének indokoltsága, így a tervtanács javasolta az Önkormányzat számára, hogy biztosítson új ingatlant.

A 11-es főút mellett szóba is került egy ingatlan, azonban sajnos az árvízvédelmi vonalon kívülre esett, ami azt jelenti, hogy egy esetleges dunai árvíz idején a mentőállomás zöld területe és kihajtója víz alá kerülhetett volna, így ezt a területet az OMSZ értelemszerűen nem választotta.

A meglévő ingatlanon történő tervezés folytatásához a „Szentendrei Építési Szabályzat” (SZÉSZ) módosítására van szükség, ugyanis csakúgy, mint a jelenlegi beépítés, az új mentőállomás beépítési koncepciója is meghaladja az övezetre előírt maximális beépítettség mértékét. Ezek a településszerkezeti módosítások azonban még jelenleg sem zárultak le, így a tervezés befejezésére sincs mód.

A SZÉSZ módosítást követően a tervek elkészíthetők. Azonban az új mentőállomás kivitelezéséhez forrás biztosítása is szükséges, melyre az OMSZ-nak saját forrásból nincs lehetősége. Az új mentőállomás kialakításának becsült értéke nagyságrendileg 500 millió forint.

A Magyar Kormánynál ugyanakkor elsőbbséget élvez az Országos Mentőszolgálat fejlesztése, a mentőállomások felújítása és karbantartása, amelyek országosan jelenleg is folyamatosan zajlanak. A Kormány döntése alapján a szentendrei mentőállomás felújításának, építésének előkészületei is megkezdődtek, annak pénzügyi fedezetének biztosításával együtt, melynek előteremtésében segítségünkre áll az Európai Unió nyújtotta Helyreállítási Alap (RRF), amely megadja a lehetőséget arra, hogy a tagállamok újra növekedési pályára állhassanak.

Az OMSZ az RRF (Helyreállítási Alap) projektben szerepeltette a szentendrei mentőállomás építését is, amely kapcsán 2021. augusztus 31-én benyújtotta az előpályázat anyagát. A szentendrei mentőállomás folytatása, az engedélyezési tervdokumentáció elkészíttetése az RRF projekt előpályázati szakaszában valósulna meg. A tervezés gyorsítása érdekében, az OMSZ a korábbi tervezési szerződés alapján, a tervező felé, tervezési munka folytatásra irányuló felkéréssel kívánja az építési engedélyezési tervdokumentációt előkészíttetni és a SZÉSZ módosítás folyamatát gyorsítani, mely az építési engedély megszerzését teszi lehetővé.

Drága Pilis-Dunakanyariak!

A fejlesztéspolitika alapja a széleskörű együttműködés!
Vannak olyan jelentős, mindannyiunkat érintő ügyek, amelyekre régóta megoldást szeretnénk találni. Ilyen a…

5 év alatt duplájára emelkedett a honvédelmi költségvetés hazánkban

A kormány tervei szerint 2024-ben a magyar haderőfejlesztési kiadások elérik, illetve meghaladják a NATO által megkövetelt 2…

Előbb ez a fránya petíció (pár nap alatt százezrek aláírásával), most meg ez film? Az áldóját!

Nehéz lehet a bukott miniszterelnöknek, amikor kezd összeomlani az emberek feledékenységére épített…

Aláírásgyűjtés közben támadták meg a Józsefvárosi Fidesz alelnökét
Egy baloldali aktivista durván szidalmazta és megütötte, megrúgta Soós Györgyöt, a Józsefvárosi Fidesz alelnökét hétfőn a…

Görögkatolikus liturgia a Szent István-Bazilikában I. József szír melkita pátriárka vezetésével az Eucharisztikus Kongresszus keretében. Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média