A héten az alábbi helyszíneken várjuk Önöket!
El a kezekkel a hőseinktől!
A baloldali provokátorok néhány héttel ezelőtt még hergeltek és uszítottak olimpiai érmeseink jutalma ellen, mondván, nagyon magas összeget kapnak. A napokban pedig azt kifogásolják, miért nem kapnak paralimpikonjaink is ugyanolyan magas összeget. Nézzük akkor a tényeket!
Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a paralimpiai érmesek (ÉLET)JÁRADÉKA, melyet 35. életévük betöltése után kapnak a sportpályafutásuk során megszerzett paralimpiai érmeik után fillérre pontosan megegyezik az ép olimpikonok járadékával.
Az 1.-8. hely után járó egyszeri JUTALMAT a kormány idén februárban jelentősen, 42 %-al növelte. Így most egy paralimpiai arany után 25 millió forint jár, amely a valaha volt legmagasabb jutalom úgy, hogy a különböző sérültségi kategóriák miatt az indulók száma értelemszerűen lényegesen kevesebb egy-egy versenyszámban, mint az ép olimpián.
A Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagjaként és versenyzőként is naponta látom az ép és a parasportolóink küzdelmét, alázatát, kitartását, amely meg is hozta az eredményét! Hálát, büszkeséget és hazaszeretetet érzek, ha rájuk nézek és nem tűröm szó nélkül, hogy ezeket a hősöket olcsó politikai propaganda célpontjába állítsa a baloldal!
El a kezekkel a hőseinktől!!!
A héten az alábbi helyszíneken várjuk Önöket!
Az oltás életet ment! Ismét honvédek segítik a Jahn Ferenc kórház koronavírus elleni védekező munkáját.
Nemcsak fegyverek és harcjárművek terén erősít a honvédség!
Sok egyéb innováció is zajlik cégek és a hadsereg közös együttműködésével. Ilyen például az az egyedülálló mobil lőkonténer, mely a Magyar…
Visszatértek a honvédek a Jahn Ferenc kórházba is, és az oltóponton teljesítenek betegirányítási, kísérési, adminisztrációs, anyagmozgatási és felügyeleti szolgálatot. Dr. Dobosi Zsolt főigazgató úr…
Szeptember 7.: a sportszerűség napja. A magyar birkózók itt is példát mutatnak.
Az Ország Tortája verseny igazi innováció. 
Azért támogatjuk, mert hozzájárul a cukrász szakma színvonalának növekedéséhez, a cukrászati technológiák és technikák fejlődéséhez, a…
👉 Amikor gyermekkoromban hármast vittem haza, akkor anyukám azt kérdezte, hogy miért nem kaptam jobb jegyet. Az válaszoltam, hogy a többieknek is hármas lett. Erre azt mondta, hogy „a többiek engem…
☝️A magyar gazdaság növekedése az Európai Unió élmezőnyében van!
🙌 A KSH adatai alapján a magyar gazdaság GDP-je 17,7%-kal nőtt az idei második negyedévben, 2020 azonos időszakához képest. Ezzel…
A debreceniek nem akarnak újabb menekült tábort és újabb migráns csoportokat a városunk utcáin.
Halász János, a Fidesz parlamenti frakció szóvivője ma sajtótájékoztatót tartott, ahol utalt a baloldal…
A mi Tiszánk gyönyörű!