„Éljen a magyar kultúra, éljen a haza!"

Hogyan tudunk a normalitás szigete maradni? Ezt a kérdést tette fel ma Csák János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere azon az emlékülésen, amit Klebelsberg Kunó hivatalba lépésének századik évfordulója alkalmából rendeztek.

A legnagyobb nehézségeket a jelen kor egyes szellemi áramlatai – köztük az úgynevezett woke-ideológia és a cancel culture – jelentik. A megoldáshoz a magyar állam egyik nagy feladata, hogy segítse a magyar észjárást tükröző világszínvonalú alkotások létrejöttét. Mindeközben úgy kell fejleszteni a köznevelési, tehetséggondozási és a pedagógusképzési intézményrendszert, hogy az növelje a kiművelt emberfők számát.

Miniszterünk elmondta, a KIM feladata is világos: nem a pénzosztás, hanem az, hogy az öntudatos, cselekvőképes, kiművelt és magabíró emberek számát növelje! „Ha jól kezeljük a tudományt, az segíteni fogja a magyar megmaradás, kultúra és szabadság ügyét” – foglalta össze, majd úgy zárta szavait: „Éljen a magyar kultúra, éljen a haza!”

Az összejövetelen Varga Mihály pénzügyminiszter, Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány kuratóriumi elnöke Klebelsberg Kunót méltatva kiemelte, az egykori kultuszminiszter azért dolgozott, hogy a tudás, műveltség révén emelje fel Magyarországot, mivel „hite szerint csak így lehetünk módosabbak, függetlenebbek és mindenek felett öntudatosabban gondolkodó magyarok”.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a többi között arról beszélt, hogy az elmúlt száz év magyar történelmének hányattatásai kapaszkodókat kerestetnek velünk. Ilyen kapaszkodó gróf Klebelsberg Kunó és az ő mintegy tízéves kultuszminiszteri tevékenysége. Szavai szerint az új minisztérium a klebelsbergi hagyományokba gyökerezve próbál meg üzenetet hordozni a mai modern, posztmodern korszak számára.

Mit üzen az angliai diadal? Milyen könyvet küldenénk a Ryanair vezérének? Milyen parlamenti szabályokkal kapcsolatos javaslatot nyújtanak be a kormánypártok?

Ezekről mind szó lesz a Hír TV esti…

Hajrá Magyarok!

️ Újra hazánk ad otthont a FINA Vizes Világbajnokságnak június 17. és július 3. között. Az elmúlt napokban többször is megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés az, amikor magyar…

Bár az egyenlőség kérdésében számos ponton eltér a Kormány és az Európai Bizottság álláspontja, ez nem ok arra, hogy ne folytassunk párbeszédet és ne vitassunk meg az eltérő koncepciókat. Köszönöm…

️Megkezdődik a nyári vakáció!

Minden diáknak jó pihenést, tartalmas kikapcsolódást kívánok! Élvezzétek ki a nyár minden pillanatát és szerezzetek közös élményeket!👍 Vigyázzatok magatokra!

Gazdasági és biztonsági kihívások állnak előttünk. Montenegró csatlakozása ezeken mind segíthet!

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

100 éve lépett hivatalba vallás-, és közoktatásügyi miniszterként Klebelsberg Kuno.
Gondolatait és munkáját megidézve tisztelegtünk előtte egykori lakhelyén, Pesthidegkúton.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média