XIV. Pilisi Klastrom Fesztivál, Pilisszentkereszten

🙏 Hálás vagyok a meghívásért Peller Márton polgármester úrnak, nagyon megtisztelő volt, hogy együtt ünnepelhettem a pilisszentkeresztiekkel és nagyölvediekkel.

💃🕺 Kiállítások, helytörténeti előadások, színházi műsor, barátságos focimeccs, néptáncos hölgyek, tartalékosok bemutatója, és még sok más: rendkívül színvonalas műsorban volt része mindenkinek, aki részt tudott venni a hétvégi rendezvényen.

Köszöntőmben elmondtam, hogy Pilisszentkereszt a bèke szigete, ahol jól megfér egymás mellett a magyar, a szlovák és a német nemzetiség.

Szépen fejlődik a falu, hála a Képviselő-testület jó pályázatainak és a Kormány támogatásának.

Ahogyan eddig is, a jövőben is szàmíthatnak rám!

🙏🇭🇺❤️ Isten áldja Pilisszentkeresztet!

Köszönet a fotókért Weszelits Andrásnak!

Sokszor és sokféleképpen hallottuk már, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően, bukott miniszterelnökként ígéretéhez képest nem hogy kivonult volna a politikából, de…

️ Minden ember halála veszteség, a tömeges haláleset pedig tragédia. Együttérzésünket és részvétünket fejezzük ki a ma hajnali buszbalesetben elhunyt áldozatok családjának és imádkozunk a megsérült…

🙏 Ma van a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Nagyboldogasszony napja.

🙏 Mária mennybemenetelét már az V. szàzadban ünnepelték Jeruzsálemben, onnan terjedt tovább.

🙏 És hogy mit is ünneplünk…

Koroncón idén lett volna a jubileumi, . Bodzafesztivál, ha a tavalyi el nem marad a koronavírus járvány miatt.

Így is szép ajándék az a sok-sok fejlesztés, amely a Magyar Falu Programnak, és más…

Ez igen, Tessss! 3 forduló: 2 gól, 2 gólpassz és 2 gól előtti kulcspassz.
Gyerünk tovább!!!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média