Az első utam a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkáraként Szentendrére vezetett.

A minőségéről, sokszínűségéről, egyediségéről és összművészetiségéről ismert 50 esztendős Szentendrei Teátrum nyàri programjait mutattuk be sajtótájékoztató keretében.

️ Kis túlzással mondható, hogy lesz itt minden; június 30. és augusztus 26. között számtalan előadás közül választhatunk!

A nyár hosszú, sok minden belefér, arra bíztatok mindenkit, válogasson kedve szerint a műsorfüzetből, és ne lepődjön meg, hogyha a városban sétàlva egy újragondolt Shakespeare-jelenetbe csöppen bele, mert ez is könnyedén előfordulhat!

Gratulálok György Lőrinczy igazgató úrnak és csapatának a programokhoz!

Találkozzunk Szentendrén (is)!

A művészetek és a kultúra terén is Átölel a Pilis-Dunakanyar!

🟣A Momentum pártelnöki választásán Hajnal Miklós pusztán 13%-kot kapott, ami jól jelzi a pártelittel szembeni elégedetlenséget.

Az, hogy az ismeretlen Gelencsér 51%-kal tudott nyerni nem csak a…

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter:

🟠 A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak. Ez a fenntartható…

Néhány perccel ezelőtt fejeződött be a BBC-nek adott interjúm, ahol leszögeztem, hogy energiapolitikánkat a jelenlegi háborús helyzetben is felelősségteljesen, pragmatikus szempontok alapján…

A keresztény értékeknek kellene Európa alapját képezniük

Mert mi vagyunk a kereszténység, ezek a mi értékeink, ezek a mi hagyományaink és ez a mi identitásunk – fejtette ki Lorenzo Fantana, volt…

Köztársasági elnökként számíthatnak rám azok a magyarok is, akik a többség számára láthatatlan helyeken, rossz körülmények között élnek. Ott leszek közöttük, leülök a sámlira, meghallgatom és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média