Egy úr az űrből
42 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án indult útjára Farkas Bertalannal a Szojuz-36.
Ő az első magyar, aki az űrben járhatott és ott nyolc napon keresztül szakmai kutatásokat végezhetett.
A…
Megtiszteltetés volt számomra, hogy a köszöntőbeszédemmel nyithattam meg a IV. Transzatlanti Csúcstalálkozót a Magyar Tudományos Akadémián.
A budapesti kétnapos találkozón Amerika, Afrika és Európa 30 országának vezetői és politikai képviselői vesznek részt és folytatnak megbeszéléseket, előadásokat.
A központi téma pedig a mindenkit érintő: szabadság. Sajnos annak léte forog most kockán. A közös értékeket valló társadalmi csoportok a szabadság érdekében a világ napirendjének kialakításán és megerősítésén dolgoznak. Ezek az értékek az emberi méltóság tiszteletben tartása által megkövetelt, vitathatatlan elvekre vonatkoznak, mint például az élet, a család és az alapvető szabadságjogok védelme.
Beszédemben hangsúlyoztam Magyarország szabadságért folytatott küzdelmének a nemzetközi „küzdőtéren” való jelentőségét, illetve a demográfiai kérdésekben elért eredményeinket.
A kétnapos csúcstalálkozó célja, hogy elősegítsék az Atlanti-óceán mindkét partján különböző országok törvényhozói és kormányai között a kapcsolatok megerősítését, a tapasztalatok megosztását, a javaslatok és a sikeres esetek megbeszélését, egymás közötti megosztását.
Fantasztikus találkozó, fantasztikus emberekkel, az emberekért!
Egy úr az űrből
42 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án indult útjára Farkas Bertalannal a Szojuz-36.
Ő az első magyar, aki az űrben járhatott és ott nyolc napon keresztül szakmai kutatásokat végezhetett.
A…
Számíthatnak rám a körzetünkben élő autósok!
150 millió forintos támogatást kapott Fót Város Önkormányzata a Móricz Zsigmond utcában létrejövő új csomópont kiépítésére.
Gratulálok!
Sok fontos teendőnk van a minisztériumban, de a választókerület polgárai mindig számíthatnak rám. Hajrá Nyirád!

Idén már több, mint száz hajó csatlakozott a Dunakanyari Hajós Felvonuláshoz. Gyönyörű látvány és élmény volt minden résztvevőnek és érdeklődőnek. Ezzel megnyitottuk a turisztikai szezont. Idén is…
Fontos lépést tettünk a paksi építkezés megkezdése felé🧱
A következő évek többek közt az energiaellátás válságáról fognak szólni. Így azok az országok lesznek biztonságban, akik a felhasznált energia…
️HÁBORÚ IDEJÉN SENKI NE NYERÉSZKEDJEN AZ EMBEREKEN!
Az emelkedő árak a polgárokat sújtják, a nagy cégek viszont keresnek rajta. Ezért ezeknek a vállalatoknak a…
A baloldal egyszerűen ott folytatja, ahol abbahagyta:
Egyértelműen megtagadják a magyar emberek érdekeinek képviseletét, és újra a multik oldalára állnak.
🟠Mi viszont megvédjük a rezsicsökkentést, nem…
Sokszor beszélünk arról, hogy milyen rögös utat tettünk meg a Fradival azért, hogy visszaszerezzük régi jó hírnevünket.
Azt azonban már nem sokan tudják, hogy ebben az építkezésben mindig számíthattunk…
A háború kitörése után több mint 6000, Ukrajnából menekülő indiai állampolgárt fogadtunk be, és segítettük a hazajutásukat.
🤝 Partha Satpathyval, India budapesti nagykövetével számos fontos kérdést…
A rezsivédelmi és honvédelmi alap nem érinti a termelést folytató vállalatokat.