Csodaszép napot kívánok mindenkinek!

“Csodáld a természetet, Isten templomát,
Őt dicsérő éneket, madarak szép dalát!
Erdő színes virágai köszöntik a napot,
Ember ki erre jársz emeld meg kalapod!"

Wass Albert

Bokrétaünnep a II. kerületi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium építési munkálatánál. A kormány 3,1 milliárd forinttal támogatja a felújítást és bővítést, ahol új közösségi aula, könyvtár, és…

Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát - mondta Kásler Miklós, miután Semmelweis Ignác-…

Semmelweis-díjat tüntették ki Karikó Katalin. 👏
Megtiszteltetésnek nevezte a díj átvételét, valamint azt is, hogy egy hónapon át itt lehetett Magyarországon. Elmondta: a munkáját folytatni fogja, mert…

Gyurcsány Ferenc felesége se mond mást, mint a férje: tovább támadják az oltásokat, felelőtlenül, az emberek egészsége elé helyezve a politikai szándékaikat

A baloldali EP képviselők, köztük Dobrev Klára feladata is az lett volna az elmúlt hónapokban, hogy a lassú és akadozó brüsszeli vakcina beszerzést számon kérje az Európai…

Amíg polgári kormánya van az országnak, addig a családtámogatások folytatódnak. Jövőre már csaknem háromszor akkora összeg jut a családok támogatására, mint 2010-ben.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média