Ma van a Madarak és Fák Napja!

Már több, mint 100 éve ünnepeljük!

1902-ben Chernel (Fonetikusan: Csernel) István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját Kőszegen, a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban.

Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter még körrendeletben írta elő, hogy évente egy napot az iskolákban a pedagógusok arra szenteljenek, hogy a diákokkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertessék.

Ilyenkor az emberek kirándulásokon vettek részt és fákat ültettek vagy madárodúkat helyeztek ki.

Ne felejtsük el, hogy Otthonunk a természet!

A COVID-19 határvonalat jelentett mindannyiunk életében és arra késztetett bennünket, hogy változtassunk szokásainkon. Erény, ha egy vállalkozás is képes újragondolni folyamatait és ki tudja hozni a…

️ Ma már több helyen szembetalálkozhatunk egy-egy napelemmel, vagy napelem parkkal. Szeretnénk tovább bővíteni a magyar környezetbarát naperőmű kapacitás, így támogatjuk a hazai, napelemmel…

Előszó a csepeli HÉV (H7) fejlesztésével kapcsolatos vitához:
A HÉV minden csepeli szívügye, ugyanúgy kötődik a városrészhez, mint a Kis-Duna-part, a Csepel SC vagy a Weiss Manfréd gyár. Egy…

A Tiszán a Csepel aknásznaszádnál a tűzszerész és hadihajós ezred katonái elszántan és kimagaslóan őrzik Magyarország folyami határát.
Az elmúlt időszakban csaknem 600 illegális migránst fogtak el és…

Gulyás Gergely a Csepel SC Béke téri központját is meglátogatta. Ledöbbent az ott látottakon, a szétrohasztott, széthurcolt, szétlopott, éppen ezért jelenleg sportolásra teljesen alkalmatlan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média