️Biztonságosabbá és szebbé tesszük Nagykovácsit!

1340 méter járda és 420 méter úttest épült meg, illetve újult meg Nagykovácsiban, a kormány mintegy 140 millió forintos támogatásából.
Hajrá, Nagykovácsi…

A fenntartható fejlődés tantárgyat Áder János államfő nevéhez köthető Kék Bolygó Alapítványnak a kezdeményezésére építették be a tantervbe.

Akár már egy éven belül választható tantárgy lehet a…

🟠 Orbán Viktor: A mi álláspontunkat úgy hívják, hogy béke. Mi nem egyik vagy másik háborúzó fél oldalán állunk, mi a béke oldalán állunk. Minden lépés, amit teszek, és amit a magyar kormány tesz, azt…

🚴 Pénteken, a magyar sport napján rajtolt el a világ legnagyobb kerékpáros versenye, a Giro d'Italia a Hősök Teréről.

A Budapest és Visegrád közötti nyitószakasz legizgalmasabb pillanata volt,…

Minden országnak megvannak a saját történelmi tapasztalatai. Ez itt egy háború. Nekünk vannak háborús tapasztalataink, ezért az elején tisztázni kell, hogy ki áll háborúban kivel, és nekünk mi ehhez a…

Mindent megteszünk, hogy segítsük a háború elől menekülőket, de nem hagyhatjuk, hogy az embargók és a szankciók árát a magyar emberek fizessék meg.

Hajrá, Fabó Péter!

🤝Jó szívvel ajánlom az almádiaknak Fabó Pétert, akivel az elmúlt időszakban eredményesen dolgoztunk a városért. Úgy gondolom, a jövőben polgármesterként még többet tehet a város…

A BBC Hard Talk című műsorában elmondtam, Magyarország a leghangosabb támogatója az azonnali fegyverszünetnek és a béketárgyalások megkezdésének. Ennek legfőbb oka, hogy mintegy 150.000 magyar él a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média