Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy fővédnökként köszönthettem Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának idei munkacsoporti megbeszélésének résztvevőit a Magyar Tudományos Akadémián.

A 2010-ben indított program jelenleg Magyarország legnagyobb egészségvédelmi programja, ami 76 szakmai szervezet összefogásával valósul meg. A 2020. évig bezárólag több mint 593 000 állampolgár ingyenes szűrővizsgálata vált lehetővé 2024 helyszínen, amely mintegy 8 millió vizsgálat elvégzését jelenti. A 2020 és 2022 közötti időszakban a program kiemelten fókuszál a gyermekekre, a fiatalokra, a családokra.

Büszkén mondhatom el azt is, hogy a Kormány a program és a programban résztvevő szakmai szervezetek részére az Európai Uniós fejlesztések, pályázatok, támogatások segítségével, komoly támogatást tudott nyújtani.

Hajrá, Magyarország!

Nem engedjük, hogy bárki is belesodorja Magyarországot bármilyen háborús konfliktusba!

Nekünk Magyarország biztonsága az első! Ezért fontos, hogy hazánk kimaradjon a háborús konfliktusból.

Hungary's security is our priority! That is why our country must stay out of the military…

Mi egy szomszédos ország vagyunk, ezért számunkra különösen fontos, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból.

Meg kell védenünk Magyarországot, meg kell védenünk a magyar emberek…

Az ukrán helyzetről 7 pontban:

1. Mindent meg kell tenni a béke helyreállításáért!

2. Magyarország eddig is kiállt és most is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

3.…

A helyzet komoly, ezért kérjük a baloldalt, “Ne keverjék össze a mostani helyzetet a vasárnap délutáni videóblogolással. Itt most a magyarok biztonsága a tét! "

☝️ A kijevi magyar nagykövetség munkatársai minden segítséget megadnak az Ukrajna területén tartózkodó magyarok számára.

A feladat most, mint mindig a magyar emberek biztonságának garantálása.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média