A hidrogén a jövő üzemanyaga 
Szerdán tesztüzembe helyeztük az első hidrogén meghajtású autóbuszt Budapesten, a hét folytatásaként pedig Németország gazdasági régiójába, Észak-Rajna-Vesztfáliába…
Tisztelt Fülöp Polgármester Úr!
Ön már nem először állít valótlant! Fény derült egy újabb kisstílű megtévesztésére, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ön engem egy személyes egyeztetésre hívott a város ügyeivel kapcsolatban, nem pedig egy kampányeseményre. Elfoglaltságom miatt a felvetett témákról Önt írásban, részletesen tájékoztattam, az én kérdéseimre viszont a mai napig nem jött válasz. Utólag, a helyi sajtóból derült ki számomra, hogy levele csupán megtévesztés volt és a tervezett tárgyalásunk idején valójában egy politikai színjátékot tartottak a Városházán.
Most szeretném tisztázni: nem kértem Öntől segítséget, hogy eljuttassam a mondanivalómat a választóknak, ezt nap mint nap személyesen teszem meg a településeket járva, a lakosokkal beszélgetve. Ennek van itt az ideje ugyanis, és nem a semmitmondó politikai cirkusznak, amit szervezni óhajtott.
Hivatalosan még el sem kezdődött a kampány, Ön, mint „független” polgármester máris elkötelezte magát a baloldal mellett és ismét megpróbált tudatosan rossz színben feltüntetni. Engem viszont nem abból a fából faragtak, hogy szó nélkül hagyjam a tisztességtelenséget!
A hamis meghívó egy olcsó és kisstílű politikai trükk volt.
Ön a szentendreiektől nem erre, hanem az Ábrányi-program 186 ígéretére kapott felhatalmazást, amikből két és fél év után még mindig nem látszik szinte semmi. Mindazonáltal én továbbra is teszem a dolgomat, mert az egyetlen célom térségünk, a Pilis-Dunakanyar fejlesztése! S továbbra is hiszek a közösségünk erejében!
Döntsék el Önök, hogy Fülöp Zsolt megkísérelt-e megtéveszteni:
https://drive.google.com/drive/folders/11-cVOfFkkLQNy4WWG34AIf9hwbQ0P-eh?usp=sharing
A hidrogén a jövő üzemanyaga 
Szerdán tesztüzembe helyeztük az első hidrogén meghajtású autóbuszt Budapesten, a hét folytatásaként pedig Németország gazdasági régiójába, Észak-Rajna-Vesztfáliába…
Eurostat: Minden társadalmi réteg anyagi helyzete javult Magyarországon. 
Az EU tagállamainak csaknem 90 százaléka vezetett be a magyar rezsicsökkentéshez hasonló, a lakossági energiaárak mérséklését célzó intézkedéseket.
Az emberek védelmére összpontosító magyar…
Ha a baloldal tárgyalna az orosz gázszállításról, akkor biztosan jobban fáznánk idén télen.
Pénteken banki átutalással is megérkezik a 13. havi nyugdíj. A nyugdíjprémium, az élelmiszerárstop és a rezsicsökkentés mellett a plusz egyhavi nyugdíj kifizetésével is segítjük az időseket.
Megszoktuk, hogy Márki-Zay Péter minket, fideszeseket sérteget, de hogy még a szövetségesét is képes, az új. "Nő létére" - hangzik el, miközben Dobrev Klárárát "dicséri". Elképesztő, hogy a 21.…

Orbán Viktor meghívására Magyarországra utazhat az elkövetkező hetekben Donald Trump volt amerikai elnök, hogy löketet adjon a miniszterelnök újraválasztási kampányának – írja a The Guardian magyar…



Jövő héten kerül sor a Mathias Corvinus Collegium - MCC Budapest Summit nemzetközi konferenciára!
A panelbeszélgetésekből, előadásokból, könyvbemutatókból és vitafórumokból álló tanácskozás központi…
🟠A családi adóvisszatérítésből országosan 1 351 404-en részesültek, 610 537 519 271 forint értékben.

A XXII. kerületben és a XI. kerületben összesen 27 217-en, 14 644 405 072 forintot kaptak.
Ma kezdődik a 13. havi nyugdíj banki utalása.
🟠 A baloldal elvette, mi visszaadtuk!
👉 Előre megyünk, nem hátra! 