Január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének az emléknapja.

1946-ban ezen a napon indult az első vonatszerelvény a kitelepítettekkel Németországba: a kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.

A következő két mérföldkő 1993 és 2007. Az 1993-as nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását is. 2007 novemberében pedig Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke bocsánatot kért a németek kitelepítéséért.
Szívem minden melegével köszöntöm német nemzetiségi polgártársaimat!

Külön köszönöm Csobanka, Budakalász, Dunabogdány, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Pomáz, Üröm és Visegrád német nemzetiségi önkormányzatainak áldozatos és közösség építő munkáját! Minden előre vivő tervükben számíthatnak rám, ahogy én is számítok a közös munkában rájuk!

Közvetlenül a második világháború lezárását követően, a kollektív bűnösség elve alapján Magyarország területéről 1946. január 19. és 1948. június 30. között megközelítőleg 200-220 ezer német…

Magyarország hét törvénye:

1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.
2. Minden magyar gyermek újabb őrhely.
3. Az igazság erő nélkül keveset ér.
4. Csak az a mienk, amit meg tudunk védeni.
5. Minden…

„Isten veled, hazánk!" Hetvenhat évvel ezelőtt január 19-én kezdődött a magyarországi németek szervezett deportálása. Emlékezzünk arra a több mint 200 ezer honfitársunkra, akiket 1946 és 1948 között…

1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek tömeges elhurcolása, melynek részeként hazánk 200-220 ezer német nemzetiségű embert veszített el.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média