A MÁV birodalmi lépegetői megállíthatatlanok!
Újabb KISS vonat állt forgalomba az esztergomi vonalon!

Néhány nappal ezelőtt tárgyaltam a MÁV vezérigazgatójával és a MÁV csoport vezérigazgató-helyettesével. Homolya Róbert és Bói Lóránd is egyetértett azzal a szándékkal, hogy a térség közlekedésfejlesztése elsődleges feladat. A jövőben is meg fogok mindent tenni annak érdekében, hogy lehetőség szerint semmi se akadályozhassa az emberek utazási élményét.

Mától az esztergomi vonalon is több járaton utazhatunk KISS motorvonattal, ezért a hétköznap reggelente járó szerelvény mellett, már a délutáni, kora esti – Budapest Nyugati pályaudvarról 14:51-kor és 17:51-kor, Esztergomból 16:35-kor és 19:35-kor induló –, munkanapokon közlekedő személyvonatokban is emeletes motorvonat jár.

2022 végéig a megrendelt járművek mindegyike, összesen 40 darab KISS állhat forgalomba országszerte.

Hajrá, Pilis-Dunakanyar!

Mi már a kezdetektől fogva mondjuk és szerencsére egyre több ország kezdi felismerni az igazságot: az erős határvédelem biztonságos Európát jelent.

Michael August Blume-nak, Magyarország apostoli nunciusának, átadtam a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, megköszönve szolgálatát és az Eucharisztikus Kongresszus…

Fogadják szeretettel ezt a rövid hangulatvideót a múlt heti könyvbemutatóról. A székelység története angol nyelvű fordítása láthatóbbá, érthetőbbé teszi történelmünket a nemzetközi közönség számára.…

Megéltem már száz évet, de ilyen jó kormányunk, mint a mostani még soha sem volt - mondta István Pálné Kati néni, amikor 100. születésnapja alkalmából köszöntöttük ma reggel csepeli otthonában.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média