Köszönöm a támogatásod 🤝 Arnó Balogh

Én azért támogatom töretlenül Vitályos Eszter munkáját, mert hiszek abban az elkötelezettségben és kitartásban, amit nap mint nap képvisel. Nem csak beszél a fejlődésről és az előrelépésről, hanem tesz is érte – következetesen, felelősséggel és szívvel-lélekkel.

Rengeteget tett korábban is, és most is tesz a Dunakanyar fejlődéséért, és a különböző nemzetiségekkel is szoros, jó viszonyt ápol.
Ismeri a helyi embereket, és nem közhelyeket puffogtat, mint egyes “szerencselovagok” – valódi, hiteles munkát végez.

Számomra tehát fontos, hogy olyan ember képviseljen minket, aki nem hátrál meg a kihívások elől, hanem megoldásokat keres, és közben végig szem előtt tartja a közösség érdekeit. Eszter pontosan ilyen: határozott, céltudatos és emberközeli.☝️
Április 12-én ezért a Fidesz-KDNP-re és Vitályos Eszterre szavazok!
Hajrá Dunakanyar!

A Tisza, ahogy eddig is, most is minden ármányt be fog vetni holnap, ezért Demokrácia Központot hozunk létre azért, hogy minden gyanús esetre fény derüljön, és megakadályozzuk a választási csalásokat.

Szijjártó Péter:
Újabb három magyar áldozata van az értelmetlen és pusztító ukrajnai háborúnak. Ki kell állnunk a béke mellett!
Link a kommentben.

Orbán Viktor:
Lassan egyedül összehozom az egymillió kézfogást.
A vasárnapi cél pedig a 3 millió szavazat a Fideszre. Legyünk ott minél többen!
Link a kommentben.

A baloldal és a Tisza Párt nem hiteles, a szándékaikat keli ismerni!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média