Már 4 éve, hogy kitört a háború a szomszédunkban. Emlékszem, milyen gyorsan mozdult meg a Dunakanyar: példátlan összefogással kezdtünk adományt gyűjteni, szállásokat szerveztünk és személyesen vittük le a segítséget a magyar–ukrán határhoz a háború elől menekülő családoknak.

Többször is útnak indultunk a közösen összegyűjtött adományokkal. Az egyik alkalommal Kisvárdán, a Kárpátalja Házban adtuk át a támogatások jelentős részét, hogy a leginkább rászorulókhoz, különösen a menekült gyermekekhez jusson el a segítség.

Büszke vagyok arra, amit akkor együtt tettünk. A Dunakanyar megmutatta, hogy a legnehezebb időkben is számíthatunk egymásra — emberségből, összetartásból és segíteni akarásból jelesre vizsgáztunk.

Köszönöm mindenkinek, aki akkor akár egy doboz tartós élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel, felajánlott szállással vagy kétkezi munkával hozzájárult ehhez az összefogáshoz.

Ma, négy évvel később is látjuk: a háború, amelynek ki sem szabadott volna törnie, több százezer ember életét követelte, és folyamatosan fenyegeti Európa biztonságát és gazdaságát.

Magyarország a kezdetektől a béke oldalán áll, és a béke fontosságát hangsúlyozza. De mi, magyarok nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Zelenszkij elnök még az évforduló napján is Magyarországot támadja és nyomás alá helyezi, Brüsszel támogatásával káoszt és benzinár-emelkedést kockáztatva hazánkban. Mindezt azért, mert kimaradunk a háborúból, nem küldünk fegyvert és pénzt és nem vagyunk hajlandók lemondani az olcsó energiáról.

Az is világossá vált, hogy a hazai ellenzék ebben a kérdésben nem Magyarország álláspontját képviseli és az is, hogy Orbán Viktor az egyetlen, aki következetesen kiáll a magyar érdekek és a béke mellett.

Számomra a legfontosabb üzenet ma is az, amit négy éve együtt megmutattunk: a Pilis–Dunakanyar közössége erős, összetartó és segítőkész. Amikor baj van, mi összefogunk — és ez ad reményt a jövőre is.

Amíg Ukrajna nem engedi át az orosz kőolajat Magyarországra, addig minden Ukrajnát támogató brüsszeli döntést meg fogunk akadályozni.

- Orbán Viktor -

Együtt járőröztem a Rózsadomb Polgárőrség csapatával.

Különleges élmény volt kint lenni velük a II. kerület utcáin, és testközelből megtapasztalni, mennyi figyelem, felelősség és elhivatottság van a…

2025-ben 3985 órát töltöttek készenlétben, és 316 alkalommal bizonyították: amikor a kerületi lakósok biztonságáról van szó, mindig készen állnak. Köszönet és tisztelet a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó…

Ezt a képet az Európai Bizottság osztotta meg a saját hivatalos oldalán ma este. A központi épületüket, a Berlaymont palotát ukrán színekbe öltöztették.

Ez a kép mindent megmutat arról, hogy minek…

Immár négy éve tart a háború a szomszédunkban.

Négy éve pont ezen a napon lett egyik fiúgyermekünk 18 éves.
Máig emlékszem arra az esti beszélgetésre, amikor aggódva kérdezte Ő is, és két öccse is, hogy…

A Lázárinfó 43. állomása Mosonmagyaróváron lesz a Kühne Étteremben, a Kühne Ede tér 2. alatt. Szerdán 17:00-kor találkozunk!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média