Már 4 éve, hogy kitört a háború a szomszédunkban. Emlékszem, milyen gyorsan mozdult meg a Dunakanyar: példátlan összefogással kezdtünk adományt gyűjteni, szállásokat szerveztünk és személyesen vittük le a segítséget a magyar–ukrán határhoz a háború elől menekülő családoknak.

Többször is útnak indultunk a közösen összegyűjtött adományokkal. Az egyik alkalommal Kisvárdán, a Kárpátalja Házban adtuk át a támogatások jelentős részét, hogy a leginkább rászorulókhoz, különösen a menekült gyermekekhez jusson el a segítség.

Büszke vagyok arra, amit akkor együtt tettünk. A Dunakanyar megmutatta, hogy a legnehezebb időkben is számíthatunk egymásra — emberségből, összetartásból és segíteni akarásból jelesre vizsgáztunk.

Köszönöm mindenkinek, aki akkor akár egy doboz tartós élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel, felajánlott szállással vagy kétkezi munkával hozzájárult ehhez az összefogáshoz.

Ma, négy évvel később is látjuk: a háború, amelynek ki sem szabadott volna törnie, több százezer ember életét követelte, és folyamatosan fenyegeti Európa biztonságát és gazdaságát.

Magyarország a kezdetektől a béke oldalán áll, és a béke fontosságát hangsúlyozza. De mi, magyarok nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Zelenszkij elnök még az évforduló napján is Magyarországot támadja és nyomás alá helyezi, Brüsszel támogatásával káoszt és benzinár-emelkedést kockáztatva hazánkban. Mindezt azért, mert kimaradunk a háborúból, nem küldünk fegyvert és pénzt és nem vagyunk hajlandók lemondani az olcsó energiáról.

Az is világossá vált, hogy a hazai ellenzék ebben a kérdésben nem Magyarország álláspontját képviseli és az is, hogy Orbán Viktor az egyetlen, aki következetesen kiáll a magyar érdekek és a béke mellett.

Számomra a legfontosabb üzenet ma is az, amit négy éve együtt megmutattunk: a Pilis–Dunakanyar közössége erős, összetartó és segítőkész. Amikor baj van, mi összefogunk — és ez ad reményt a jövőre is.