Szívből gratulálok!
👏 Csuti Péter és Fodor Janka, a Balaton Táncegyüttes művészeti vezetői országosan elismert néptáncosok és kiváló oktatók.
Munkájukat számos elismerés és rangos szakmai kitüntetés…
Magyar Kultúra Napja Pomázon 
A kultúra fogalmát sokszor nehéz pontosan meghatározni. De csütörtök este, Pomázon, egészen világos volt a válasz. A kultúra a közösségünk. A kultúra mi magunk vagyunk.
A kultúra folytonosság is: kapocs múlt és jelen között. Ezt mutatta meg a Pekulár zenekar is – fiatal zenészek, akik minden hangjukkal tisztelik az örökölt hagyományt. Az a tudás és alázat szólal meg bennük, amely mesterektől, példákból, közösségekből születik.
És itt jön a kapcsolódás ereje: generációk találkozása. A staféta kézről kézre jár – a Söndörgő, a Kevély Táncegyüttes tagjai és vezetői által is továbbadott tudás ma új hangon, új mozdulatokban él tovább.
A Kevély Táncegyüttes pedig évtizede bizonyítja, hogy a kultúra maga a közösség: gyerekek, fiatalok, felnőttek együtt – tanulásban, táncban, örömben.
A Magyar Kultúra Napját nem is ünnepelhettük volna szebben, mint zenével, tánccal – együtt.
Köszönet minden fellépőnek, szervezőnek és Pomáznak, ezért a közös, emlékezetes estéért!
Szívből gratulálok!
👏 Csuti Péter és Fodor Janka, a Balaton Táncegyüttes művészeti vezetői országosan elismert néptáncosok és kiváló oktatók.
Munkájukat számos elismerés és rangos szakmai kitüntetés…
A Kormány és a Fidesz a családok és a rászorulók mellett állnak a legnehezebb időkben is.
A rezsistop lényege, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztás költségeit a kormány átvállalja,…
A kimaradás politikája a magyarok útja!
Mindenkinek látnia kell
️
Így szállt be Zelenszkij a magyarországi kampányba!
Így állt a Tisza mellé.
Így támadta meg Orbán Viktort azért, mert a magyar miniszterelnök nemet mond a háborúra, és nem akarja…
Januári rezsistopról döntött a kormány
️
A januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztás költségét átvállaljuk a családoktól.
Számíthatnak ránk!
Mi lesz ma
Döbbent tanácstalansággal figyeli az EU a Béketanács megalakulását
Zelenszkij elnök úr szemében mi vagyunk a bot a küllők között. Magyarország az akadálya annak, hogy Brüsszeltől minden követelését megkapja.
Így hát érthető a frusztrációja,…
Magyar Hiúzok a magyarok szolgálatában – büszkeségünk: a Lynx.
A rezsicsökkentéssel nem fázol, a Tiszával ráfázol.