Nagy örömmel és büszkeséggel adtuk át Kemence új mini bölcsődéjét

A mini bölcsőde egyszerre jelent biztonságos, szeretetteljes környezetet 8️⃣ kisgyermek számára, és új lehetőséget teremt a helyi édesanyáknak, hogy rugalmasabban térhessenek vissza a munkába.

A több mint 1️⃣9️⃣8️⃣ millió forintos beruházás példás gazdálkodás eredménye:
a saját erőből megvásárolt és összevont telkeken ma már egy korszerű, gyönyörűen kialakított intézmény áll — gyermekmosollyal teli udvarral és két új munkahellyel.

Ez az épület a családbarát szemlélet igazi mintája.
Ahol a legkisebbek első közösségi élményei megszületnek, ott mindig reményt és jövőt építünk.

A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemében a legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások pályázhatnak. Akár 200 millió forintot is kaphatnak.

Honnantól mondhatjuk, hogy egy politikai közösség valódi vízióval rendelkezik? Hogyan működik egy kampány a háttérben, és mitől hiteles a fiatalok megszólítása?

Ezekről beszélgettünk a Nem Állami…

Ez az igazi baj: Brüsszel eldöntötte, hogy háborúzni akar!

🤝Találkozó Charles McLaughlinnal, az NSC európai és orosz ügyekért felelős főigazgatójával.
Az NSC az amerikai elnök közvetlen tanácsadó testülete, amely a legfontosabb nemzetbiztonsági és…

Trump elnök 2️⃣8️⃣ pontos béketerve fontos mérföldkő a békéhez vezető úton! ️ Egyre közelebb a budapesti békecsúcs!

Egy olyan édesanyával beszélgettem, akinek mindig is az volt az álma, hogy három gyereke legyen. Azzal, hogy adómentességet kaptak, sokkal könnyebben tudják beosztani a pénzt, és félre is tudnak tenni…

Várunk mindenkit szeretettel! Mozduljunk, mozogjunk együtt Budán!🏃
Részletek az eseményben, regisztráció a honlapon, linkek a kommentekben!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média