Nagy Feró zenéje és életműve elvitathatatlan része a magyar kultúrának. Generációkon át adott erőt és hangot azoknak, akik szerették volna másként látni a világot. Megilleti a tisztelet, mint zenészt, aki mindig őszintén és szenvedéllyel énekelt arról, amit igaznak hitt.

Ugyanakkor nőként, anyaként nem tudok szó nélkül elmenni amellett, ha valaki olyan kijelentéseket tesz, amelyek relativizálják a kiszolgáltatott helyzetben lévők szenvedését. A szavak ereje nagyobb, mint gondolnánk – és ezek a mondatok sokakat sebezhetnek meg újra. Minden ilyen kijelentéstől elhatárolódom.

Az erőszak minden formáját elutasítani és elítélni alapvető emberi és erkölcsi kötelességünk, ezért is elgondolkodtató az örökös kettős mérce is.

Vajon miért nem emelnek szót, miért nem írnak, írtak nyílt levelet a szemforgatók, a tiszás pártelnök által elkövetett családon belüli erőszak ellen? Miért nem hallottuk a felháborodást akkor, amikor Magyar Péter bántalmazta a barátnőjét? Hol voltak a hangos „védelmezők” Ruszin-Szendi Romulusz és Aranyosi Péter agresszív lökdösődésekor? Vagy amikor akasztásra uszítottak a szimpatizánsaik vagy esetleg amikor újságírókat fenyegettek és inzultáltak?

A morális igazságosztás nagy lendületében, mikor patikamérlegen mérik, ki mit és miért mond vagy nem mond, talán nem ártana olykor önnönmagukat is mérlegre állítani.

Ami a konkrét ügyet illeti: az, hogy mi történt, a bíróság dolga lesz eldönteni, és ha történt bűncselekmény, akkor mi a legszigorúbb büntetést kérjük kiszabni az elkövetőkre!