Újabb közös siker a tahitótfalui polgárokkal

Lázár János miniszter úr arról tájékoztatott, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános és Zeneiskola 8 osztállyal történő bővítését. Zajlik a megvalósításra vonatkozó közbeszerzés előkészítése, az eljárás november végéig megjelenik.

Ez a fejlesztés régóta várt, közös célunk volt: a település növekedésével egyre több család választja otthonául Tahitótfalut, így az iskola bővítése valódi közösségi igényre ad választ.

A szülők, tanárok és diákok évek óta remélik, hogy korszerű környezetben tanulhatnak majd a gyerekek – most pedig ez a közös álom hamarosan valóra válik.

Köszönöm mindenkinek, aki hitt ebben a fejlesztésben és dolgozott érte

Együtt építjük tovább Tahitótfalu jövőjét.

A Békemenet lehetőség arra, hogy az emberek kinyilvánítsák a támogatásukat a magyar kormány politikája mellett, ami a békére irányul

Ma ismét összeült a tanácsadó testület, ami az antiszemitizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos munkámat támogatja.

️Jó ütemben haladunk. Folytatás hamarosan...

Gulyás Gergely:

Magyarország érdeke ellentétes azzal, amit Brüsszelben terveznek. Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek békét szeretnének. Támogassa aláírásával Ön is a brüsszeli háborús…

- Bayer Zsolt - Harcosok órája

Amikor egy volt SZDSZ-es politikus attól retteg, hogy Putyin meg fogja mérgezni Magyar Pétert, akkor vegyük fel a Rejtő Jenői „ideggyógyász mosolyát”, mert a balliberális…

Szijjártó Washingtonban. A békecsúcs előkészületei folytatódnak. Az időpont még mindig bizonytalan. Ha eljön az ideje, megrendezzük.

És persze holnap, a Békemeneten megmutatjuk a világnak, hogy nem…

A Tisza baloldali gazdasági szakértői csak a megszorításokat erőltetnék

Akadálymentes a nemzeti ünnepünk!

Az október 23-i rendezvényen a fogyatékossággal élők és kísérőik számára kijelölt akadálymentes területet a Parlamentnél felállított színpad jobb oldalán található,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média