Zebegényben – a Duna ölelésében, a hegyek csendjében – egy olyan eseményen hajtottunk fejet, amely túlmutat időn és határokon: nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájára, Trianonra emlékeztünk.

Trianon fájdalma nem a gyűlöletet táplálja, hanem az összetartozás erejét. Egy nemzet lelkének határai nem a térképen húzódnak, hanem a szívekben élnek – Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, a Délvidéken, és szerte a világban.

Köszönet illeti mindazokat, akik őrzik a lángot, akik nem engedik, hogy feledésbe vesszen az, amit közösen megéltünk – és amit együtt kell továbbadnunk.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” – írta Tamási Áron. Mi, magyarok, akkor leszünk igazán otthon, ha egymásban is otthonra találunk.

Emlékezünk. Őrzünk. Összetartozunk.

Becsület, hűség, hazaszeretet – ez a magyar huszár.

️Kincseket találtam a sárvári Nádasdy-huszármúzeumban.
A legendás magyar királyi 3. számú Nádasdy huszárezred történetei – amelyhez több személyes…

Nagyon is van vesztenivalónk, eddigi vívmányainkat - a rezsicsökkentést, nyugdíjainkat és családtámogatási rendszereinket - meg kell védeni!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média