☝ Bizonyítást nyert, hogy az Európai Bizottság, az uniós szerződések őre maga is törvénytelenül járt el! 
A mielőbbi megoldásért dolgozunk
️
Szlovákia közegészségügyi szükséghelyzetre hivatkozva egyoldalúan korlátozta a határforgalmat, és 16 kis határátkelőhelyet lezárt.
A jelenlegi döntés értelmében az átkelők legalább július 7-ig zárva maradnak. A további intézkedések attól függenek, hogyan alakul a száj- és körömfájás helyzete Szlovákiában.
️ Fontos fejlemény: A nagykövetség tájékoztatása szerint május 12-én a szlovák hatóságok enyhítettek több korábbi óvintézkedésen, így a Magyar Szövetség levélben kérte a szlovák kormánytól: értékelje újra a kis határátkelők lezárásáról szóló döntését.
Ez a helyzet nemcsak közlekedési nehézségeket okoz, hanem napi szinten nehezíti meg a határ mentén élő családok, munkavállalók és vállalkozások életét. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet javulásával a döntéshozók belátják: itt az ideje az ésszerű enyhítésnek és a határátkelők mielőbbi megnyitásának.
☝ Bizonyítást nyert, hogy az Európai Bizottság, az uniós szerződések őre maga is törvénytelenül járt el! 
Az Európai Bizottságnak az Európai Bíróság döntését tiszteletben tartva haladéktalanul nyilvánosságra kell hoznia azt, hogy milyen kommunikáció zajlott a brüsszeli testület elnöke, Ursula von der…
🧑🧑🧒🧒 No lássuk csak: “mit adtak nekünk a rómaiak?”
Kocsis Máté tűpontos jellemzése Magyar Péterről: ő egy tőről metszett svindler, hát mindig is az volt.
Hát Márki-Zay-jal ugyanez volt. Kitalálták, hogy ez egy jobboldali csávó, katolikus, vidéki, van…
Kihirdettük az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot, június 15-től nincs kímélet:
vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre.
A család a társadalom alapja! Fontos, hogy megerősítsük az alapokat! Mi ezért dolgozunk!
1994 óta ünnepeljük a család nemzetközi napját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a család fontosságára.
KOMPENZÁCIÓVAL SEGÍTJÜK A SERTÉSTARTÓ GAZDÁKAT
Minden olyan gazdálkodó jogosult a támogatásra, aki a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt korlátozás alá eső területen vágósertést tart, és az…
Az előttünk álló kihívások olyan komplexek, mint a Rubik-kocka
🤝Három fontos cél miatt érkeztem a budapesti FAO Informális Konzultációra. Először is köszönteni: a FAO 80 éve olyan tevékenységet…
A birkózás mellett további rangos kulturális események helyszíne és együttműködője lehet a csepeli KIMBA.
Kriszt László színész-rendező, Kazán István Kamaraszínház, Rosenfeld Dániel kántor-hitoktató,…
Nekünk Magyarország az első!
Ennyi.