6️⃣:5️⃣0️⃣ TV2 Mokka

Magyarországon minden diák és minden tanár biztonságban van.
A rendőrség minden érintett fővárosi és vidéki iskolát átvizsgált, sehol nem találtak robbanószert!
A megszokott rendben folytatódhat a tanítás!
Az év elején több mint 8️⃣0️⃣0️⃣ ezer magyar családnál komoly pénz áll a házhoz. Az idei évben összesen 1️⃣7️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintnyi kamatot fizetünk a magyaroknak az állampapír-befektetéseik után, amelyből az első negyedévben 9️⃣5️⃣4️⃣ milliárd forint már meg is érkezik.
2024 első háromnegyed évében 4,1 százalékkal nőtt a fogyasztás Magyarországon, ez az ötödik legmagasabb volt az Európai Unióban. A kiskereskedelmi forgalom 13 hónapja bővül, a hazai turizmus pedig tavaly minden rekordot megdöntött.
Amit Donald Trump elnök úr az Egyesült Államokban csinál, mi azt évek óta csináljuk itthon. Ez nem is tetszik az előző, demokrata adminisztráció elveit követő brüsszeli elitnek, ezért büntetnek bennünket évek óta.

A családokért dolgozunk! A család érték és az erős családok erős nemzetet jelentenek!

Média a Családért díj és Külhoni Média a Családért díj átadó ünnepsége.

Orbán Viktor: A munka folyik, a belügyminiszterrel forródróton voltam. Addig kell menni, amíg a forrást meg nem találják. Szeretnék megnyugtatni minden diákot, szülőt, hogy az élet visszatért a régi…

Orbán Viktor a tegnapi bombariadókról:

a belügyminiszterrel forró dróton voltam egész nap, és azt az erőteljes biztatást kapták, hogy kő kövön ne maradjon, tehát addig menjenek, amíg meg nem találják…

“Az Orbán-kormány helyett a Tusk-kormány képviseli a magyar érdekeket is.”
(Magyar Péter)
A mentelmi jogért semmilyen Brüsszelnek történő benyalás sem drága , ugye Magyar úr
Ennyi.

👉 Már elérhető a 3️⃣5️⃣ év alattiak számára a havi 150.000, évente legfeljebb 1,8 millió forintos, munkáltatótól igényelhető lakhatási támogatás

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média