Évről évre erősebb az állatvédelem 🐈‍🐈🦮🐕 Magyarországon

Idén már 1️⃣2️⃣0️⃣.0️⃣0️⃣0️⃣ kg állateledelt adományozott a kormány civil szervezeteknek, december közepéig pedig 2️⃣5️⃣0️⃣ civil szervezet kapja meg a tápadományt.

2024-ben a kormány 5️⃣0️⃣0️⃣ millió forint keretösszegű pályázatot írt ki az állatvédelemmel vagy segítő kutyákkal foglalkozó civil szervezetek számára.

Köszönjük Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos úrnak és Dr. Vetter Szilvia elnök asszonynak, hogy az idei a 4️⃣. alkalom, hogy a kormány a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványon keresztül tápadományt biztosít a civil állatvédő szervezetek számára.

A legnagyobb köszönet pedig a menhelyeken dolgozókat, az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket és önkénteseket illeti ❤️❤️. Köszönjük, hogy vagytok! Köszönjük az áldozatos munkátokat

A jó hír: ️Vizi E. Szilveszter: „A tudóstársadalom, akik ezt elbírálták, mind függetleníteni tudták magukat a mainstreamtől, esetlegesen a politikai gondolatviláguktól, és azt mondták objektíven, hogy…

Három napra Budapest vált az európai patrióták fővárosává!

Tartalmas napok vannak mögöttünk: szakmai beszélgetések Európa versenyképességének javításáról, az illegális migráció…

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35)

Örömmel csatlakoztunk a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójához.

Jónak lenni jó, különösen karácsony közeledtével

Kollégáimmal csatlakoztunk a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójához, és gyűjtést szerveztünk a Sándor-palotában.

Közel 100 csomag gyűlt össze…

A végéhez közeledik a Magyar-Török Kulturális Évad, ennek apropóján voltam ismét a Libretto vendége.

Munkamegbeszélés Nyitrai Zsolttal, a miniszterelnök főtanácsadójával a 2025-ben ránk váró fogyatékosságügyi feladatokról.

Készen állunk a ránk váró feladatok elvégzésére, ahogy eddig is!

Mert nekünk…

Magyarország gazdasági sikeréhez vezető út az exporton keresztül és azokon a beruházásokon keresztül vezet, amelyekkel technológia is érkezik hazánkba.

Mi a jövőben is minden vállalatnak partnerei…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média