️Figyelem! Helyzet/Jelentés

A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett dunabogdányi kutakban a hálózatra bocsátott vízben minőségi kifogásoltság jelent meg határértéket meghaladó koncentrációban a Fővárosi Vízmű tájékoztatása alapján!

Sajnálatos módon az árhullám vízminőségre gyakorolt kedvezőtlen hatása ebben a rendkívüli időszakban természetes folyamat.

Ennek következtében Dunabogdány és Szentgyörgypuszta településeken a hálózati ivóvíz közvetlen emberi fogyasztásra (ivásra, főzésre), még felforralást követően is alkalmatlan.

Dunabogdányban a Fővárosi Vízművek Zrt. a Polgármesteri Hivatal elé, Visegrád-Szentgyörgypusztán a DMRV Zrt. az idősek otthona elé helyez ki lajtokat az este folyamán.

Az észlelt minőség romlás átmeneti, az árhullám levonulásával a hálózaton szolgáltatott vízminőség ismét megfelelő lesz.

A vízminőség javulásáról az érintetteket haladéktalanul értesíteni fogjuk.

Nagy megtiszteltetés volt az Európai Parlamentben, az Alkotmányügyi Bizottság előtt ismertetni a Tanács magyar elnökségének programját.

Nézem az szélsőségesen függetlenobjektív RTL-en a Házon kívül című műsort, ahol újra elismétlik azt az ótvaros hazugságot, hogy VV Peti annyira érzi ezt a politika dolgot, hogy már vasárnap a…

Kisoroszi is biztonságban van

Az összefogás és az összehangolt segítség most is életet mentett! A magyar emberek számíthatnak a Magyar Honvédségre!

Kismaroson 120 ezer zsákot pakoltak az árvízi védekezés során a vízügyi szakemberek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmi szakemberek és önkéntesek.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője 120 adag…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média