Új szakaszba lépett a védekezés️Mostantól a megfigyelés és a megelőzés a legfontosabb feladat

Minden településen állandó figyelőszolgálat és készenléti ügyelet működik. 12:00 óra óta teljesítünk szolgálatot Szentendrén. Egy szakaszon Fülöp Zsolt polgármester úr is csatlakozott hozzánk és együtt ellenőriztük a révkikötőtől, egészen a Dunakorzó végéig tartó szakaszt.

Szentendre továbbra is várja a jelentkezéseket, minimum 4 órás idősávokra az ügyfélszolgálat elérhetőségén: +36-26/300-407 vagy [email protected] e-mail címen.

Kérek szépen minden önkéntest, aki segíteni szeretne, hogy jelentkezzen a fenti elérhetőségeken

Két keréken Szegeden

Kerékpáros konferenciát tartottunk Szegeden, ahol a biciklisek aránya a legnagyobb az országban. Bemutattuk a Nemzeti Kerékpáros Stratégia célkitűzéseit, megvizsgáltuk a már…

❤️ Üzenetek a Duna mellett lakóktól. A bajban összefogott az ország.
☝️Aki viszont bomlasztja az egységet, méltatlan a megbecsülésre. Egy homokzsák többet ér.

Mi őszinték vagyunk: azt csináljuk, amit mondunk, azt mondjuk, amit csinálunk. A mai Magyar-Orosz Üzleti Fórumon 78 vállalat képviseletében 173-an vesznek részt.
A magyar vállalatoknak soha nem kell…

A brüsszeli szankciók által nem érintett területeken érdekünk a magyar-orosz együttműködés fejlesztése. Ezért ülésezik most a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Bizottság, ami után 78 vállalat…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média